Hungarian Grand Prix

2021.09.26. 21:37

Két-két ezüst és bronzéremmel zárt a tornacsapat

Két ezüst és két bronz jutott a magyar tornászoknak vasárnap a szombathelyi Hungarian Grand Prix második döntős napján.

Minszk, 2019. június 29. Székely Zója talajgyakorlata a nõi torna egyéni összetett verseny a II. Európa Játékokon a Minszk Arénában 2019. június 29-én. MTI/Kovács Tamás

Forrás: MTI

Fotó: Kovács Tamás

A 14 nemzet versenyzőit felvonultató viadalon így – a szombati két első, egy második és két harmadik hellyel – a hazai tornászok két arany-, három ezüst- és négy bronzéremmel fejezték be szereplésüket.

Vasárnap Bácskay Csenge talajon, Mészáros Krisztofer korláton lett második, míg Székely Zója gerendán, Dobrovitz Ádám pedig ugrásban végzett harmadikként.

– A talaj nem a kiemelt szerem, éppen ezért sokat tettem azért, hogy ezen is dobogóra tudjak állni. Jó volt itthon versenyezni, szerintem ez is közrejátszott abban, hogy ilyen jól sikerült – mondta Bácskay.

Mészáros Krisztofer élete legjobb pontszámát érte el korláton.

– Nagyon örülök, hogy egy ilyen rangos nemzetközi versenyen tudtam ezt elérni. Sajnos a nyújtón volt egy kis hibám, amiatt egy picit bosszús vagyok – mondta.

– Annak örülök, hogy egy rontott gyakorlat után is dobogóra tudtam állni, de csalódott is vagyok. Életem legjobb gerendagyakorlatát tudtam bemutatni a selejtezőben, ahhoz képest viszont ez a döntőbeli teljesítmény visszalépés – értékelt Székely.

– Szeretek Szombathelyen versenyezni, az meg hab a tortán, hogy érmet szereztem. A verseny előtt nem gondoltam volna, hogy dobogóra állhatok – összegzett Dobrovitz, akit saját bevallása szerint feldobott a hazai környezet.

Draskóczy Imre a nők szövetségi kapitánya szerint a GP jó erőfelmérés volt a válogatott keret számára.

– Nagyon örülök, hogy a válogatottaktól a selejtezők során hibátlan gyakorlatokat láttunk. A vb tekintetében egyéniben Kovács Zsófiában bízhatunk, és fontosnak tartottam azt, hogy versenyen kívül Szilágyi Nikolett itt elindulhasson – nyilatkozott.

Kovács István, a férfiak szövetségi kapitánya elégedett volt a magyar szerepléssel.

– Számomra pozitív volt az elmúlt három nap. A vb-felkészülés szempontjából nagyon hasznos volt a verseny. Előttünk van még a magyar bajnokság október első hétvégéjén, és a világbajnokság előtt még mindig lesz egy kis idő kijavítani a hibákat – értékelt.

Szombaton Kovács Zsófia felemáskorláton, Bácskay ugrásban aranyérmes lett, Székely a felemáskorlát után a dobogó második fokára állhatott fel, Mészáros pedig talajon és lólengésben harmadikként végzett.

Eredmények (a magyar szövetség közlése szerint)

nők

talaj:

1. Anasztaszija Bacsinszka (ukrán) 12,700

2. Bácskay Csenge 12,250

3. Sydney Turner (kanadai) 12,100

...8. Juk Ilka 10,400

gerenda:

1. Turner 13,200

2. Katerina Kulinyi (ukrán) 11,550

3. Székely Zója 11,450

...6. Juk 10,500

férfiak

korlát:

1. Ilja Kovtun (ukrán) 15,150

2. Mészáros Krisztofer 14,350

3. Mikita Melnikov (ukrán) 14,100

ugrás:

1. Pavel Gulidov (izraeli) 14,375

2. Ondrej Kalny (cseh) 14,250

3. Dobrovitz Ádám 13,525

4. Tomcsányi Benedek 13,525

nyújtó:

1. Kovtun 14,450

2. Alekszander Myakinin (izraeli) 14,100

3. Ivan Dejanovic (szerb) 13,600

...5. Vecsernyés Dávid 13,000

...7. Mészáros 12,650

Borítókép: Székely Zója a II. Európa Játékokon Minszkben 2019. június 29-én

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában