Sorsoltak

2023.02.09. 22:53

Megvan, ki lesz a magyar teniszválogatott következő ellenfele a Davis-kupában

A törökökkel csap össze a magyar teniszválogatott a Davis Kupa szeptemberi osztályozóján.

MTI

Fucsovics Márton a francia Adrian Mannarino ellen játszott Magyarország–Franciaország Davis-kupa selejtező mérkőzés végén Tatabányán 2023. február 4-én. A magyar teniszező 2-0-ra kikapott

Forrás: MTI

Fotó: Illyés Tibor

Nagy Zoltán kapitány együttese – amely 22. a nemzetközi szövetség világranglistáján – hatodik kiemeltként várta a csütörtöki sorsolást, és a nem kiemelt 12 ország közül a 35. helyen álló törököket kapta ellenfélként. A két gárda első találkozóján a három győztes mérkőzésig tartó párharcra Magyarországon kerül sor szeptember 12. és 17. között.

A papírforma és a játékosállományuk alapján verhető csapatról van szó

– mondta az MTI-nek Nagy Zoltán.

Kaphattunk volna nehezebb ellenfelet is, az pedig külön öröm, hogy ismét itthon játszunk. A közeljövőben beszélünk majd a helyszínről és a borításról, ezzel együtt jó esélyünk van arra, hogy jövőre megint selejtezőt vívjunk a döntőbe jutásért

– tette hozzá.

A magyarok a múlt héten 2-1-es vezetésről 3-2-re kikaptak a francia válogatottól a DK tatabányai selejtezőjében, így osztályozót kell vívniuk. A győztes franciák ugyanakkor a finálé 16 csapatos csoportkörében folytatják szereplésüket, ugyancsak szeptemberben.

Tavaly hasonlóképpen alakult Fucsovics Mártonék idénye a Davis Kupában, ugyanis 3-2-re kikaptak az ausztráloktól a sydneyi selejtezőben, majd az őszi osztályozón 3-1-re verték Ukrajnát a háború miatt semleges helyszínen, Vilniusban.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában