A világ tetején

2023.10.02. 11:08

Sporttörténelmi siker Hölle Martin és a magyar csapat diadala a kettesfogathajtó-vb-n

Az egyéniben és a csapattal is győztes Hölle Martin a sok munkában látja a franciaországi Le Pin au Haras-ban rendezett kettesfogathajtó-világbajnokságon elért sikerei kulcsát. Fugli Károly, a nemzetközi szövetség (FEI) fogathajtó szakbizottságának elnöke sporttörténelminek nevezte Hölle Martin egyéni és a magyar csapat diadalát.

MW

Forrás: Fogathajtó Szakbizottság Facebook-oldala

Fotó: HORVATH KRISZTINA

„Jó most magyarnak lenni itt Franciaországban” - jelentette ki az MTI-nek a nemzetközi szövetség (FEI) fogathajtó szakbizottságának elnöke. 

Ez valóban komoly sporttörténelmi siker, hogy sorozatban hatodszor van magyar győztes egyéniben, ebből Hölle negyedik egymást követő diadalát aratta, a magyar csapat pedig ugyancsak hatodszor lett aranyérmes megszakítás nélkül. Az jól látszik, hogy ebben a szakágban továbbra is meghatározó tényezők, sőt, élen járnak a magyar versenyzők. Reméljük, ez sokáig így is marad.

- mondta Fugli Károly.

A sportvezető arról is beszélt, hogy a világbajnokság mezőnye egészen fantasztikus körülmények között mérte össze a tudását.

A XIV. Lajos által alapított ménesbirtokon XXII. századi igényeket kielégítő lovas infrastruktúrát húztak fel a franciák

- mondta Fugli, aki kifejezetten lóbarátnak nevezte a rendezvényt.

Fugli szerint nagyon izgalmas és kiélezett küzdelem volt, amit jól mutat, hogy a vasárnapi akadályhajtás során nagyon sokat változott a sorrend az első két szám utáni álláshoz képest. Megjegyezte, ebben elévülhetetlen szerepe volt a vb magyar pályaépítőjének, a korábbi szövetségi kapitány Fintha Gábornak, aki embert és lovat próbáló maratonpályát tervezett, az akadályhajtás pályavezetéséről pedig az a legárulkodóbb, hogy senki nem tudta három hibapontot érő verőhiba nélkül és a 2:48 perces limitidőn belül teljesíteni. 

A nehéz pályából fakadó sok rontás és időtúllépés pedig magával vonta a előretöréseket és hátracsúszásokat is. A zárószám előtti első háromból például csak Hölle tudta megőrizni a pozícióját, a második és harmadik helyen változás volt, azaz nem maradtak el a drámai pillanatok sem.

Az immár nyolcszoros világbajnok Hölle és a válogatott sikerével sorozatban hatodszor mind a két aranyérem Magyarországé lett, ami egyedülálló a sportág történetében. 

Tíz és nyolc éve az egyéni küzdelmet a magyar szövetség jelenlegi elnöke, a 12-szeres világbajnok Lázár Vilmos nyerte, 2017-ben, 2019-ben, 2021-ben és most a 26 éves Hölle bizonyult a legjobbnak. A csapattag ifj. Fekete György és Osztertág Kristóf sem az első vb-címét ünnepelte, előbbi 2021-ben, utóbbi pedig 2019-ben lett aranyérmes a csapattal.

Hölle Martin: a siker titka a nagyon sok munka

Boldogságot, nagy boldogságot jelent ez a siker. A magyar csapat sorozatban hatszoros világbajnok, ez egy óriási élmény az egész országnak és nekünk is. Jó ennek a részesének lenni

- nyilatkozta az M1 aktuális csatornának Hölle Martin, aki ebből a sorozatból négyszer (2017, 2019, 2021, 2023) vette ki a részét, ráadásul valamennyi alkalommal az egyéni világbajnoki címet is elhódította.

A siker titka a nagyon sok munka. Nagyon nehéz évünk volt, amit nem volt egyszerű megélni.

Hölle azt is elmondta, hogy szerinte az újabb diadal által ismét lesz rajtuk nyomás, hogy a következő vb-n is meg tudják ismételni ezt az eredményt.

Az egyéniben 12. helyen záró, a csapattal 2021 után ismét vb-győztes ifjabb Fekete György Hölléhez hasonlóan elégedetten értékelte a viadalt:

Köszönöm, hogy ismét a magyar csapat tagja lehettem. Úgy gondolom, hogy az a két szám, amiben számítottak rám, az sikerült. A mai napon történt egy kis technikai hiba, amiért nem tudtam a százszázalékot kihozni magamból és a lovaimból, de hála a jóistennek ez is elég volt.

A zárónapon ifj. Fekete az akadályhajtásban három helyet lépett előre és a 12. pozícióban végzett, a csapat harmadik tagja, a magyar válogatottal 2019 után vb-első Osztertág Kristóf vasárnap az egyéni dobogó reményében kockáztatott, emiatt az akadályhajtást kissé elrontotta és az ötödikről a 19. helyre csúszott vissza. Azt mondta: a szombat és a vasárnap kifejezetten nehéz volt.

A mai nap az idegek harca volt, és szerintem ez volt mindannyiunknak a legnehezebb

- jelentette ki Osztertág, aki azt is elárulta, mivel volt a legelégedettebb.

Amit előzetesen megbeszéltünk, hogy a díjhajtásban a lehető legjobban tudjam segíteni a csapatot, az sikerült, ez volt számomra a legjobb dolog a vb-n.

- mondta Osztertág Kristóf.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában