Sonka, korbács és gyertya – Így ünnepelték eleink a húsvétot Fejérben

A húsvét a tavasz legjelentősebb ünnepe, melyre már farsang végétől készültek a böjttel és a lelki megtisztulással. A sorozott katonák és a messzebb dolgozó lányok is hazatértek erre az ünnepre. A húsvét előtti hét is nagy jelentőséggel bírt, ekkor teljesen kitakarították a házakat, kimeszelték a szobákat. Termésjóslást is végeztek: ha húsvétkor a varjú kilátszik a vetésből, azon a nyáron nem lesz jó termés.

Tojásfestés hagyományosan

A tojást vallástól függően más-más napokon festették meg, csütörtökön, pénteken vagy szombaton. Elsősorban hagymahéjat használtak a festésre, mellyel márványos hatást értek el. A leggyakoribb színező növények a sáfrány, lóhere, diólevél, lilakáposzta és a cékla. A bolti festékek csak az 1930-as években kezdtek elterjedni, és ekkor is csak a piros és a kék színűeket keresték. A megfestett és száraz tojást bedörzsölték zsírral, szalonnadarabbal, hogy fényes legyen.

Nagyszombat – tűzszentelés és körmenet

A legáltalánosabb tevékenység ezen a napon a reformátusok számára a teljes nagytakarítás volt, meszeléssel. A katolikusok reggel tüzet szenteltettek: a templomudvarban tüzet raktak az otthonról vitt fából, a félig elszenesedett fahasábot megáldotta a pap. Hazavitték és nagy viharok alkalmával egy szenes fadarabot a tűzre tettek, hogy védje meg a házat a villámcsapástól. A leégett hamuval kente meg a híveket a pap a következő évi hamvazószerdán. A tűzszentelés pogány, germán eredetű, a tél elűzésének jelképe.

Mivel nagy- vagy zöldcsütörtöktől szombatig nem szóltak a harangok, mert „elmentek Rómába”, az első nagyszombati harangszónak varázserőt tulajdonítottak; kiküldték a gyerekeket, hogy rázzák meg a gyümölcsfákat, hogy bőségesen teremjenek. Emellett a határjárásnak is ekkor volt ideje, a gazdák körbejárták a telekhatáraikat, hogy kizárják a gonoszt.

A legnagyobb esemény a feltámadási körmenet volt, az érintett utcákat tisztára söpörték, feldíszítették virággal, és minden ablakba gyertya került. Krisztus szobrát hordozták körbe egy baldachin alatt, húsvéti gyertyákat égettek és énekeltek.

Húsvétvasárnap – ételszentelés

Húsvét vasárnapján reggel kalácsot, kenyeret, sonkát, tormát, sót és tojást vittek megszenteltetni a templomba. Ezt mind el kellett fogyasztani, még a morzsát sem szabadott lesöpörni az asztalról és rálépni, hiszen szent ételt volt. A só és a torma a gonosz elűzését szimbolizálja. a tojás az élet, újjászületés és ennek révén Jézus jelképe. A kenyér és a kalács Jézus testét szimbolizálta. Sok helyen egy ember egy fél tojást ehetett, így ha később eltévedt vagy eltévelyedett, a tojás másik felét elfogyasztó emberhez visszatalált a hiedelem szerint.

Húsvéthétfő – locsolkodás, kirándulás és ostorozás

A locsolkodás termékenységvarázsló szokás, ezért nem véletlenül vödörrel öntötték nyakon a fiatal lányokat a fiúk. Mohán és Söréden az 1910-es évektől terjedt el a locsolás, azelőtt nem volt szokás. Fontos volt, hogy a kiszemelt leányzót még az ágyból ugrasszák ki, de ha az utcán, udvaron érték utol, az sem volt akadály a locsolásra. A két világháború között kezdett elterjedni a „szagosvízzel” vagy kölnivel locsolás. Országosan a Zöld erdőben jártam c. dalocskát szavalták a fiúk, melynek Bodajkon és Csákváron kialakult egy helyi változata.

A mondóka után megkínálták őket süteménnyel, borral és egy pár fillért vagy forintot is kaptak. A locsolásért cserébe a lányok a szívüknek kedves legénynek piros tojást adtak, akinek nem fogadták szívesen az udvarlását, pirosra festett krumplit érdemelt. Csákberényben a rátarti lányokat nem locsolták meg, hanem trágyával és szalmatörekkel szórták meg a háza előtti járdát.

Délután szokás volt egy nagyobb sétát tenni a város melletti erdőkbe, szőlőbe, ezt Emmaus-járásnak nevezik, mert az egyház tanítása szerint a feltámadt Jézus két tanítványához csatlakozott a Jeruzsálemből Emmausba vezető útjukon. A húsvétot egy hétfő esti bál zárta le.

A sibálásról

Húsvéthétfőn a lányokat nem csak meglocsolták, hanem meg is korbácsolták több helyen. Ez az úgynevezett húsvéti sibálás, mely a szlovák vagy szerbhorvát siba azaz 'vessző' szóból ered. Az észak-dunántúli megyékben van hagyománya, hogy több szál fűzfavesszőből font ostorral a betegségek ellen vesszőzték meg a nőket. Mondókát is mondtak hozzá, melynek minden szótagjánál ütöttek egyet a lányra.

Szlovák, cseh és lengyel területeken ma is él ez a szokás, Magyarországra az 1700-as években betelepített tótok hozták magukkal. Egyes kutatók szerint a vesszőzés a húsvét körüli kötelező önmegtartóztatás miatt alakult ki, amikor mind a férjek, mind a feleségek megkorbácsolták párjukat, hogy fegyelmezzék egymást.