a fehérvári fa története

2020.11.24. 11:30

Az Ország Karácsonyfája – 40 éves, 15 méter magas és 70 cm vastag a Surányi utcában kivágott fenyő

Az Ország Karácsonyfája adventtől vízkereszt napjáig díszíti a Kossuth teret, lebontását követően pedig tűzifaként, rászorulóknak ajánlja fel az Országgyűlés hivatala. Ebben az esztendőben a fa Fehérvárról került a fővárosba.

Borsányi Beáta

20201123 Székesfehérvár, Ország karácsonyfája, vágás, tűzoltók, honvédség. Fotós: Fehér Gábor FG Fejér Megyei HÍrlap

Fotó: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap

Molnár Imre 8 éve vette a Surányi utcai házat, amelynek előkertjébe még az előző tulajdonos ültette el az eredetileg karácsonyfának vásárolt, majd kerti díszként nevelt ezüstfenyőt, 40 évvel ezelőtt. Az azóta mintegy 15 méter magasra és 70 centiméter vastagságúra nőtt fát hétfőn vágták ki és szállították Budapestre. Ahogy azt a tulajdonos lapunk kérdésére elmondta, már tavaly is felajánlották a fenyőt, ám akkor nem ezt, hanem egy veszprémi felajánlást választott ki a bizottság. Ebben az évben azonban az utolsó körbe is bekerült, és végül a négy finalista fenyőből erre esett a választás.

A 15 méter magas fát a tetejénél fogva rögzítették és emelték föl
Fotó: Fotó: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap

A fa kivágása komoly logisztikát igényelt

Reggel az E.ON munkatársai kikötötték a villanyt és levágták a ház előtti vezetéket, hogy a később érkező tűzoltók munkáját ez ne zavarja. A teljes művelet hosszú órákat vett igénybe, amelyet többen is végigkísértek az utcából. Egyikük elmondta, korán kelt és már megfőzte az ebédet, hiszen napokkal ezelőtt értesítették őket arról, nem lesz áram az utcában, és azt is elmondták nekik, miért. Az áramszolgáltató tehát megtette a magáét, nem úgy, mint az akciót bonyolító országos szerv, amely nem adott előzetes információt a sajtó számára és még a helyi tűzoltó-parancsnokság szóvivőjének sem engedélyezte, hogy a tűzoltókat érintő munkával kapcsolatban bármilyen információt adjon. Pedig nem egy titkos hadműveletről volt szó.

Lebeg a szerkocsi és a fa, csak a tűzoltók állnak most is két lábbal a talajon Fotók: Fehér Gábor

A kivágott fenyőfát kora délután indították Budapestre, ahol 130 centiméter magas, 103 centiméter széles, 36 centiméter mély, háromdimenziós hatású, 25 kilogramm súlyú, nyolcágú csillag alakú, meleg fehér színhőmérsékletű, energiatakarékos LED-fénnyel világító csúcsdísz ékesíti majd. A díszítéshez – a korábbi évekhez hasonlóan – 2500 folyóméter fényfüzért használnak, 16 ezer darab energiatakarékos, színes LED-izzóval. A szokásoknak megfelelően a fa mellé kerül a betlehemi jászol, mely december 24-én egészül ki a kis Jézussal.

Kapcsolódó cikk:

https://www.feol.hu/vezeto-hirek/szekesfehervar-adta-az-orszag-karacsonyfajat-igy-indult-utnak-a-fenyo-video-4457263/

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában