Az ultrák szenvedélye magával ragadó, kötődésük Székesfehérvárhoz elvitathatatlan

Talán nem tévedek, ha úgy számolom, hogy az aktív ultrák átlagéletkora kevesebb, mint az RBD éveinek száma. Így lehet ez tényleg? Minek köszönhető, hogy már 30 éve egyben van a társaság?

– Biztosan kevesebb, de érzésre talán az egyik legmagasabb az országban működő ultracsoportok relációjában. A válaszban rejlő kettősség a magyarázat a kérdés második felére. Ez a társaság már „felnevelt” 4-5 generációt. A generációváltásokkal járó feszültségek minden szubkultúrában magukban hordozzák az eredeti csoportok megszűnését és újak alapítását. Az RBD abban a szerencsés helyzetben van, hogy a megfelelő válaszokat és kompromisszumos döntéseket tudta története során meghozni, annak érdekében, hogy egyben maradjon. Ennek megfelelően minden generációjából viszonylag sok, máig is aktív tagja van, ami az átlagéletkort felfelé húzza.

Hogyan ünnepli a lelátón és azon kívül a kerek évfordulót a csoport? Egész éves „akció- sorozat” várható?

– Az RBD ultracsoport. A jubileumi 30. év legnagyobb és leglátványosabb mementójának a lelátón kell megvalósulnia élőkép formájában! Ezt késő őszre tervezzük. Emellett számos egyéb terv van a tarsolyunkban, amiket a város, illetve a klubvezetés együttműködési szándéka vezethet sikerre, vagy torpedózhat meg. Jelenleg úgy látjuk, hogy a városvezetéssel való együttműködés messze a leghatékonyabb. Ennek keretében kaptunk szabad falfelületeket a városban, ahol igényes falfestményeink fognak megvalósulni az év folyamán, illetve a vasárnapi Újpest elleni mérkőzésen debütált az RBD30 repohár a stadion büféiben. A többi pedig legyen meglepetés! Annyit elárulhatok, hogy tervben van még, sok más dolog mellett egy RBD30 könyv, amihez támogatókat keresünk.

Hogyan képes a csoport új tagokkal bővíteni a létszámát? Miért vonzó, miért jó az ultrák közé tartozni?

– Ultrának lenni büszkeség! Az ultra büszkén képviseli szeretett klubjának színein és szimbólumain keresztül a városát és a csoportját. Ez egy összetartó közösség szilárd értékrendszerrel és erős identitástudattal. Azt hiszem, ennyiből is érzékelhető, hogy nincs éppen a jelenleg divatos ifjúsági szubkultúrák trendjeinek fősodrában. Ide tartozni nem futó kaland, hanem tartós és erős elköteleződés. Ez a szűrője és a motorja is az ultracsoportoknak. Egy trendi popelőadó vagy egy zenei irányzat nagyságrendekkel több fiatalt képes megmozgatni, ám jellemzően rövidebb ideig. A trendek változnak, a lelkesedés alábbhagy, a résztvevők a következő „kabátot” öltik magukra. Az ultra ennek az inverze! Nem való mindenkinek, és nem is fogad be mindenkit, de aki tesz azért, hogy részévé váljon, az jellemzően egy életre, de minimum évtizedekre a bűvöletében marad.

Magam úgy tapasztaltam, hogy a tradíciók védelmében olykor a klubbal is hajlandó farkasszemet nézni az RBD. Milyen a kapcsolat jelenleg a klub és az ultracsoport között?

– Nagyon fontos és lényegbevágó kérdés ez! Az ultra egyik sarokköve. Egy ultracsoportnak a teljes függetlenség állapotát kell megőriznie a klubbal való viszonya és kommunikációja során. Nem kérünk és nem fogadunk el semmi olyan segítséget, ami a függetlenségünk csorbulásával járhatna! A csoport saját magát finanszírozza! Minden akció, élőkép, szurkoláshoz használt kellék (zászlók, dobok, megafonok stb.) a tagok saját felajánlásaiból vannak finanszírozva. Az ultra a klubért él. Aki a klubtól függő viszonyban van anyagi értelemben, az ilyen vagy olyan mértékben, de mindenképpen a klubból él. A függetlenség biztosítja azt, hogy nekünk semmilyen olyan döntés esetében nem kell szemet hunynunk, kompromisszumot hoznunk, amely érzésünk szerint nem a klub és annak tradíciói érdekében történik. A jelenlegi kapcsolatunk ambivalens a regnáló vezetéssel. Az új sportigazgató, Salec [Sallói István] esetében példaértékűnek mondanám az együttműködést, a többiek esetében… Hát, szóval telik az idő. Mi akkor is itt leszünk, amikor már a nevükre sem emlékszik senki.

Meglátásom szerint Székesfehérvárnak, illetve környékének egyik legjelentékenyebb lokálpatrióta, fiatalokat, fiatal felnőtteket tömörítő társasága az RBD. Székesfehérvár városának vezetése, illetve a helyiek, más Vidi-szurkolók miként tekintenek az RBD-re?

– Hát ez jó kérdés! Egyfajta pszichológiai csapda vagy axióma, miszerint az önértékelés jellemzően mindig eggyel pozitívabb, mint a másokban általunk keltett és keletkezett kép. A kötődésünk a városhoz elvitathatatlan. A lelátón kívül – szervezetten, önkéntesen – részt veszünk szélsőséges határhelyzetek megoldásában, amikor segítségünkre igény fogalmazódik meg. Segédkeztünk már árvízvédelemben, a Covid-járvány kitörésekor a leégett kórházi szárny kifestésében, a járvány kezdetén gyűjtöttünk fertőtlenítő- és takarítószereket, valamint orvosi maszkokat is a kórház számára. Rendszeresen gyűjtünk rászoruló fehérvári családoknak, de vannak egészen spontán akcióink is, mint például idén télen: több fehérvári idős ember tűzifáját a csoportunk tagjai hasogatták össze, hordták be a kamráikba. Ezek is mi vagyunk! És persze azok is, akik, ha kell, nem hátrálnak meg az ellenségeik elől! Mindenki eldönti, minek szeretne látni minket, ez a félig üres vagy teli pohár tipikus esete. A szurkolói közösségen belüli megítélés talán egyértelműbb: az RBD a Videoton táborának vezető csoportja. Ezt a szerepet a többi szurkoló megbecsülése és tisztelete támasztja alá, tartja fenn. A szavunknak súlya és ereje van, a tapasztalataink szerint. Ahogy már említettem, nagyon jó kapcsolatot ápolunk a város vezetésével. Ezt azért nagyon megkönnyíti az a tény, hogy Cser-Palkovics András polgármester számára nem idegen a lelátók világa. Nem ultra, de gyermekkora óta Videoton-szurkoló. Ha a konkrét rítus más is, ahogyan a meccseket megéljük, de a rajongásunk tárgya közös. Ez egy jó alap a megértéshez!

Milyen kihívásokkal kell megküzdenie a csoportnak manapság?

– A „modern football” hamis ideológiája folyamatosan árnyékot vet és kiszorítósdit játszik az ultrával. Rengeteg szerző – a szórakoztató irodalom Nick Hornbyjától kezdve a tudományosság minden igényét kielégítő szociológiai tanulmányokig – leírta már a folyamatot, miszerint a sportágat próbálják megfosztani munkásosztályi gyökereitől, és magasabb piaci vásárlóerővel bíró társadalmi rétegek számára feltálalni. Ez a „szenvedély” versus „színház” dilemmája, amiben a csavar, hogy a „színházi” réteg a teljes show-t igényli, ergo, ha eltűnik a hangulat a lelátókról, akkor eltűnik ő maga is, hiszen nem az elvárt show-t és minőséget kapja a pénzéért. Célunk a Videoton iránti szenvedély fenntartása, érvényre juttatása, és a lehetőségekhez képest a legnagyobb tömegek bevonzása az RBD szektor varázslatos világába!