Hogyan segíthet egy traumatizált emberen egy pszichoszociális szakértő?

Hosszú és szenvedésekkel teli időszakon van túl Ukrajna, és még mindig nem látni a háború végét. A menekültek továbbra is várják a segítséget határainkon innen és azon túl. A többi nagy segélyszervezethez hasonlóan a Baptista Szeretetszolgálat folyamatosan indítja szállítmányait a kárpátaljai területek felé, ahol nem csökken az úgynevezett belső menekültek száma. A járművek legtöbbször tartós élelemmel, gyógyszerrel és higiéniai szerekkel megrakodva a pákozdi logisztikai központból indulnak útnak, de szükség van más jellegű támogatásra is. Minap egy finn szakértő, Heini Sirén érkezett Magyarországra, aki olyan magyar segélymunkásoknak tartott előadást, akik háborús traumát átélt és azt megszenvedett menekültekkel kerültek vagy kerülhetnek kapcsolatba.

A pszichoszociális segítségnyújtás szakértője – aki másfél éve Irakban dolgozik és nyújt támogatást traumát átélt embereknek – a Pákozdról indult szállítmányt kísérve Kárpátaljára utazott, hogy az ottani felkészítést támogassa tapasztalatával.

– Egy traumatizált személy a múltban él, de tudatos légző­gyakorlatokkal visszahozhatjuk őt a jelenbe – adott nagyon is gyakorlati tanácsot Heidi Sirén. – A trauma olyan élethelyzet, amellyel az ember már önmaga nem tud megbirkózni, olyankor felborul a testi-lelki egyensúly. Nyelvi nehézségek esetén is meg tudjuk adni az alapszükségleteket a rászorultaknak: az ételt, a vizet, a nyugodt alvást. Az evés kizökkentheti a menekültet a traumás állapotból, azonban ha valaki nem kap segítséget, az intenzív traumás stressz után kialakulhat a poszttraumás stressz. Ezt az állapotot korábban háborút megjárt katonáknál diagnosztizálták. Ma már tudjuk, más is kiválthatja: közeli családtag, barát elvesztése vagy éppen egy válás.

Heini elmesélte, hogy fiatal menekült fiúkkal sétáló gyakorlatokat végzett, ilyet már indiai börtönökben is kipróbáltak. A gyakorlat lényege, hogy a fiúknak földre tett tárgyakon kellett sétálniuk csukott szemmel, és kitalálniuk, mire lépnek. A feladatszabás az érzékszervek használatára támaszkodik. De olyan is megtörtént, hogy a rászorultaknak csokoládés kekszet osztott ki, amit megkapargattak, hallgatták a „hangját”, megszagolták, megízlelték, egy darabig a szájukban tartották, aztán lassan lenyelték. Akármilyen furcsa, de az embert sokszor a szagok, ízek vezetik vissza a múltba, akár oda is, ahol még biztonságban élt.

A szakértő szerint ezt a fajta segítséget az önkéntesek, a segítők, a lelkigondozók is megadhatják, de csak orvos állíthat fel megbízható diagnózist. Megkérdeztem Heinitől: mit tegyünk, ha a traumatizált személy elutasítja a segítséget? A tanácsadó azt mondta, ilyenkor csak legyünk mellette. Aztán arra is kíváncsi voltam, miként lett belőle pszichoszociális szakértő.

– Körülbelül harminc éve dolgozom ezen a területen, a FIDA International elnevezésű, 1927-ben alapított, keresztény és elsősorban gyermekekért tevékenykedő finn segélyszervezethez tartozom. Jordániában és Finnországban kerültem kapcsolatba olyan menekültekkel, akik traumát éltek át, és egyre többet akartam megtudni az ilyen esetekről és arról, miként lehet a leghatékonyabban, pszichoterápiával segíteni.

Megjegyzem, hogy Irak nem elsősorban olyan hely, ahová egy finn hölgyet elképzel az ember.

– A FIDA másfél éve ajánlott számomra egy pozíciót. Eleinte elrémisztett a lehetőség, de aztán úgy alakult, hogy a férjem is Irakban kapott fejlesztőmérnöki munkát, ezért elvállaltam a feladatot. Három lányom és egy fiam van, mindhárman Finnországban élnek, így őket már nem befolyásolta az elhatározásom.

Heinit aztán mégsem egy Irakban, hanem egy Jordániában megtörtént eset érintette meg a legjobban, erről beszélt nekem.

– Akkor még nem tudtam jól arabul, az a nő is csak pár szót beszélt angolul, de valahogyan azért megértettük egymást. Azóta tudom, hogy nem feltétlenül szükséges teljes birtokában lennünk a nyelvnek, ahol épp segítünk, az is sokat számít, hogy a bántalmazottal vagyunk, megérintjük, időt töltünk vele. Szóval az a nő elmesélte nekem a történetét. Az iraki rendőrség emberei megerőszakolták, és mivel a lányai tinédzser korba kerültek, attól rettegett, hogy ugyanazok a rendőrök visszatérnek és megerőszakolják a lányait is. Még a férjének sem mondta el, mi történt vele, de sikerült a férjét rábeszélnie, hogy meneküljenek el Jordániába. Ott álltunk, fogtuk egymás kezét, és sírtunk mind a ketten. Mivel nem tudta a fájdalmát a férjével megosztani, megkönnyebbülést jelentett a számára, hogy ezt velem megtehette. Fogtam a kezét, és saját három lányomra gondoltam.