Megismerhették a repülés alapjait

2022.11.04. 15:00

Kadétok a repülőtéren: Ahol szárnyra kaphatnak a vágyak (galéria, videó)

A székesfehérvári Albatrosz Repülő Egyesület és a Honvédelmi Sportszövetség által közösen szervezett nyári repülő kadét tábor után november negyedikén, pénteken délelőtt ismét honvéd kadétok érkeztek a börgöndi repülőtérre. A felszállásra kevésbé alkalmas őszi időjárásban, a szemetelő esőben a tantermi és a múzeumi foglalkozásokra helyezték a hangsúlyt a fogadó repülős szakemberek. A diákoknak Józsa Dávid, az egyesület alelnöke, vitorlázórepülő világbajnok mutatta be a légijárműveket, ismertette a pilótává válás lehetőségeit, majd válaszolt a kérdésekre.

Tihanyi Tamás

A legjobban eltökéltek rövidesen megkezdhetik a pilótaképzés első fázisát

Fotó: Tihanyi Tamás / FMH

– A kadét fiatalok megismerhetik a vitorlázó és a motoros repülés alapjait, valamint az Albatrosz Repülő Egyesület repüléstörténeti gyűjteményének köszönhetően, már az új hangárban láthatják a készülő Nemere típusú vitorlázó repülőgépet annak félkész állapotában – mondta a börgöndi légibázison Szilády Dezső egyesületi elnök. – Az egykor Székesfehérváron épült Nemerével 1936. augusztus 12-én világrekordnak számító 326,5 kilométeres távrepülést hajtott végre Rotter Lajos a Berlin – Kiel útvonalon, mindössze 3 óra 53 perc alatt teljesítve a távolságot. A magyar pilóta teljesítménye felkeltette a külföld figyelmét, és attól kezdve a nagyszerű légijármű, a Nemere hosszú évekre meghatározta a vitorlázó repülőgépek tervezésének irányvonalát. Erről szerintem minden magyar fiatalnak hallania kell, aki azt fontolgatja, hogy honvédelemre, vagy repülésre adja a fejét Magyarországon.  

 Az egyesület repüléstörténeti múzeuma sok csodát rejt. A legtöbbjét Ládás Károly (jobbra) mentette meg az utókor számára 
Fotós: Tihanyi Tamás / FMH

A kadétok a magyar katonai repülés első sugárhajtású vadászrepülőgépét, a MiG-15Bisz-t és a börgöndi katonai helikopteres repülés két legendás típusát, a Mi-1-est és a Kamov Ka-26-ost is testközelből ismerhették meg.  

 Józsa Dávid mutatta be a kadétoknak a börgöndi repülőtér légijárműveit  Fotós: Tihanyi Tamás / FMH

– Az ősz beköszöntével a kiképzési repülések száma jelentősen csökken, így az őszi-téli időszakban a Nemere építésével, elméleti oktatással és múzeumi projektekkel foglalkoznak az egyesület tagjai – folytatta Szilády Dezső. – A katonai vagy sportrepülés iránti elkötelezettség növelésének vitathatatlanul minden évben a legjelentősebb rendezvénye a börgöndi légiparádé, de amellett egyre nagyobb szerepet kap az életünkben a repüléstörténeti gyűjtemény ápolása is, amely az elmúlt hetekben a kadétok mellett számos általános iskolás és óvodás csoportnak adott élményt. Ezek olyan pályaorientációs és közlekedés-biztonsági programok, amelyek élettel töltik meg a repülőteret még akkor is, amikor az időjárás nem kedvez a felszállásoknak.  

 

 

 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában