Frissen Fejérből

2023.06.14. 10:44

A fehérvári fűz már nem szomorkodik tovább

Életveszélyessé vált, ezért ki kellett vágni az egyik fehérvári fűzfát.

Szanyi-Nagy Judit

A Sziget utcai, beteg fűzfa

Forrás: Szanyi-Nagy Judit / Fejér Megyei Hírlap

A Sziget utca 35. környéke rendezett, gondozott rész: a közelben kis játszótér áll, nincsen nagy zaj, az ég felé nyújtózkodó épületek között pedig virághalmok sorakoznak és fűzfák szegélyezik az utat. Ez utóbbiakból azonban mára eggyel kevesebb lett.

"A Sziget utca 35. előtt bármilyen nehéz is, de életveszélyes állapota miatt sajnos azonnal ki kell vágnunk ezt a fűzfát" – írta meg június 13-án közösségi oldalán a városgondnokság. A helyszínen járva aznap magunk is láttuk, hogy a fa már egyre kisebb, vagyis a szakemberek valóban nekikezdtek a munkának. Kérdésünkre Bozai István városgondnok elmondta, a fűzfa nem igazán való közterületre, mert bár gyorsan nő, de gyorsan tönkre is megy.

Egyébiránt nemcsak a fűzfák, de a tuják is küzdenek olykor-olykor a túlélésért. A magyar éghajlati feltételek ugyanis nem optimálisak a növény számára, ez pedig megkönnyíti a kártevők és betegségek terjedését. Ezért is fordulhat elő, hogy egyre több barna tuját látunk. Helyettük inkább tiszafát és babérmeggyet ültessünk – tanácsolja a városgondnokság.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában