Tanulságos üzenettel bíró bibliai történetet dolgoznak fel

2023.07.20. 10:00

Áhítattal egybekötött hittantábor Mezőkomáromban

Ahogy már azt az itt élők megszokhatták, ismét református hittantábor tartanak Mezőkomáromban.

Kecskés Zoltán

Illusztráció: Jónás története elevenedik meg a táborban.

Fotó: SJ/DM-Archív

Az ötnapos – július 31-augusztus 4. – táborba nem csak református, hanem más vallású gyerekek is jöhetnek. 

A színes programon felül – többek között pólófestés, faültetés vízirakéta – a lelki táplálék sem maradhat el:  Jónás egyik kalandos útja került előtérbe, aki nem akart Isten kérésének eleget tenni, így az ellenkező irányba induló hajóra kérette fel magát. Az óriási vihar miatt azonban minden tehertől meg kellett szabadulni, végül Jónás maga kérte, hogy dobják be őt is a tengerbe, mert szófogadatlansága miatt lett viharos a tenger. A vihar ezt követően lecsendesedett, Jónás pedig egy cethal gyomrában találta magát. 

A táborba jelentkezni július 24-25. között lehet személyesen 9-15 óráig a mezőkomáromi református gyülekezet termében.

Vezető képünk illusztráció!

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában