2023.07.19. 19:00
Jubileumhoz illő programok várják a pusztaszabolcsiakat
A várossá avatásának 15. évfordulóját ünneplő Pusztaszabolcs ezúttal is négy napon át tartó, változatos programokat kínáló rendezvénnyel várja a helyieket a Szabolcs Napok alkalmával.
Július utolsó napjaiban, 27. és 31. között idén is sokszínű programok várnak kicsiket és nagyokat a Szabolcs Napok keretein belül Pusztaszabolcson. Az első nap máris a kultúra kedvelőinek kedvez, ugyanis a Pusztaszabolcsi Hagyományőrző és Hagyományteremtő Alapítvány ünnepi kiadványának bemutatójára várják az érdeklődőket 18 órától a Könyvtár és Művelődési Házba.
A programsorozat második napja már a kastélykertben lesz, ahol fellép többek között a Gyöngyvirág Néptáncegyüttes és a Harmónia Nyugdíjas Énekkar, valamint ekkor tartják az esemény ünnepélyes megnyitóját, mely díjak átadására is alkalmat kínál. A megnyitó díszvendége Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter.
Július 29-én, szombaton Szabolcspusztán, a virágkertészet előtti füves területen tartják a IV. Fogatos találkozót, melynek keretében bemutatót tartanak a Csákberényi Csikósok. Mindeközben a kastélykertben kézműves foglalkozás és népi játékok várják a gyerekeket. Ezen a napon versenybe szállhatnak a szabolcsi férfiak, ugyanis az Erőnlét Sportegyesület versenyén Szabolcs legerősebb emberének jár a jutalom. A harmadik nap délutánján műsort adnak a település óvónői és színre lép az ercsi kötődésű Felvonási Tünetek Színjátszó Műhely is, majd az este koncertekkel folytatódik.
A Szabolcs Napok zárónapja Katus Attila aerobik órájával indul, majd főzőversennyel folytatódik. A gyerekeket napközben interaktív programok várják, este pedig a művelődési házban, Csuja Imre verses estjével zárul a város kiemelt programsorozata.