Pattan a kő, olvad az érc és röppen a forgács a keze nyomán

Legutóbbi kiállításán fából készült alkotásokkal lépett a park fái között sétáló nagyérdemű elé. Hogyhogy ilyen puha anyag mellett döntött? 

Alapvetően kővel és bronzzal dolgozok de, itt nem adott rá az időkeret és nem tudok olyan jól a közönség előtt dolgozni. Nincs ebben az anyagban tapasztalatom. Úgy döntöttem, hogy rétegelt lemezt választok és újszerűbben nyúlok az anyaghoz. Az én technikám félig-meddig véletlenül született. Eltökéltem, hogy, a rétegelt lemezt úgy munkálom meg, hogy a rétegek erezetei érvényesüljenek, és az adja ki a felületet. Faragás közben felgyújtottam néhol a rétegelt lemezt és több réteg át is égett érdekes felületet alkotva. 

Második alkalommal szerepelt a Public Art-on, melyet mindig a móri Szent István parkban szerveznek. Milyen volt ott megjelenni és milyen volt a fogadtatása önnek és a műveinek? 

Nagyon kedvelem a Public Art-ot. Jó, mert ezen a rendezvényen és ezen a helyszínen én is megtalálom önmagam és az emberek is megtalálnak engem. Sokféle emberrel találkoztam. Volt olyan, aki szidott engem, hogy miért vagyok én itt, és hogy egyáltalán miért jó a művészet? Többek között azért is dolgozom, hogy ezeknek az embereknek megváltoztassam a véleményét. Már csak azért sem vitatkozom velük, mert akkor rossz élménnyel mennek tovább, de persze sokan vannak olyanok, akik örülnek annak, hogy mozog a kultúra. Ők szívesen jönnek és én beszélgetek velük a parkban, miközben ők érdeklődve figyelik a mű születését. A rendezvényen korábban is részt vettem, mint segítő, és már akkor gondoltam, hogy én is csinálhatnék ide dolgokat, mert már akkor is volt ötletem. 

A Public Art után még egy ideig kint voltak a fa alapanyagú alkotások a parkban, majd visszavonultak a műterembe, hogy sorozattá növekedjenek. Milyen tervei vannak ezekkel? 

Ez a sorozat azért érdekes számomra, mert nem dolgoztam még fával ezért, nem tudom hova fog ez fejlődni. Egy „pajtára valót” szeretnék ezekből alkotásokból, ugyanis ott egy ilyen épületben van a kiállítótér. Csákberényben minden évben összegyűlik egy művészetre nyitott társaság többször is. Nekik szeretném először megmutatni és tesztelni, hogy milyen a fogadtatásuk. A társulat összetétele színes, vannak művészek, iparművészek, érdeklődők és művészettörténészek is. Utána, ha úgy alakul és sikerrel járok, akkor szeretném, ha az alkotásaim megjelennének más kiállítótermekben is. 

Mikor lesz készen a sorozat, mennyi ideje jut a művészetre? 

A fő foglalkozásom jelenleg a Képzőművészeti Egyetem, ugyanis harmadéves hallgató vagyok. A szünetet teljesen végig dolgozom, két helyen is párhuzamosan, így tanév közben jobban tudok koncentrálni az iskolai feladatokra és pályázatokra. Az egyik az egy kőfaragó üzem a fővárosban, ahol sarokcsiszoló, vésőgép, kézi véső és kalapács segít lefejteni az elvárt formáról a felesleget. Ott akár hatalmas építészeti kőfigurák, például bikafejek is kikerülnek a kezem alól, amiket a korábbi, a korróziótól már lepusztult eredetiről kell lemásolnom. A másik munka itt a szülővárosomban, Móron vár rám, ugyanis itt is sokat dolgozom az öntödében. Itt, a rendelések mellett a saját szellemi termékeimet is ki tudom önteni. Igazán megéri olyan műhelyeket felkeresni, ahol tapasztalatot szerezhetek azokban az anyagokban, amik a legjobban érdekelnek. Emellett vállalok még művésztelepeket is. Azt lehet mondani, hogy a művészetre jut időm bőven, a sorozatot apránként fogom fejleszteni, de a születése egy hosszú folyamat lesz.