A szűrővizsgálatok létfontosságúak

2024.02.04. 12:14

Rákellenes Világnap: a betegség, amitől mindenki retteg

Február 4-e a rák elleni küzdelem világnapja, vagyis a Rákellenes Világnap. Az Union for International Cancer Control (UICC) 2000 februárjában Párizsban tartott első rákellenes világkongresszusán hirdették meg annak emlékére, hogy a kongresszus február 4-én történelmi dokumentumot írtak alá, amely világméretű összefogásra szólít fel a rák ellen. A világnap célja, hogy felhívja a figyelmet a betegségre és hangsúlyozza a megelőzés és a megfelelő kezelés fontosságát.

Feol.hu

Forrás: Pexels

A következő 25 évben az Egészségügyi Világszervezet becslése szerint több mint 75 százalékkal megnő a rákos betegek száma a világon. A WHO rákos megbetegedésekkel foglalkozó alszervezete (International Agency for Research of Cancer) arról számolt be, hogy már most is nagyon gyorsan nő az új esetek száma, és ez a következő időszakban sem lesz másképp. Míg 2012-ben 14,1 millió új esetet és 8,2 millió elhalálozást regisztráltak a világ egészségügyi hatóságai, addig tíz évvel később már 20 millió új esetet és 9,7 millió elhalálozást. A szervezet becslése szerint 2050-re 35 millióra nő az új megbetegedések száma a világon, és egy év alatt 18 millió ember fog meghalni a betegségben. Az IARC elsősorban a dohányzás, az alkoholfogyasztás, az elhízás és az elöregedő társadalmak számlájára írja mindezt, de nem egyenlő mértékben érinti a világ országait. Az alacsonyabb jövedelmű országokban nagyobb változásra számítanak a kutatók - írja a duol.hu.

Hazánkban sem túl jó a helyzet, évente több mint 70 ezer új megbetegedést regisztrálnak, és évente 16-17 ezer ember halála vezethető vissza rosszindulatú daganatos megbetegedésekre. A szív- és érrendszeri betegségek után ez a második leggyakoribb halál ok. Számítások szerint 2035-re megduplázódhat a rákos megbetegedések száma, ami azt jelenti, hogy a lakosság 40 százalékát érintheti a közel százféle rákos betegség egyike.
A leggyakoribb daganatos betegség a tüdőrák, az emlőrák és a vastagbélrák Magyarországon. A nőknél továbbra is az emlőrák a leg­gyakrabban diagnosztizált típus, amelyet a tüdő és a vastagbélrák követ. A férfiaknál a három leggyakoribb a prosztata-, a tüdő- és a vastagbélrák. Fontos kiemelni, hogy szakértők szerint a rákos megbetegedések több mint egyharmada megelőzhető lenne.

Ezért fontosak a felvilágosító kampányok, a szervezett lakossági szűrések. A nők egyre gyakrabban vesznek részt mammográfián, vagyis emlőrákszűrésen, méhnyakszűrésen, illetve tüdőszűrésen, mely a TBC mellett a daganatos vizsgálatok korai diagnosztizálását is célozza.

A melanoma korai felismerésében rendkívül nagy szerepe van a rendszeres önvizsgálatnak, az anyajegyek ellenőrzésének. A melanoma évenkénti szűrése nem jár fájdalommal, komolyabb beavatkozással és viszonylag gyorsan elvégezhető. Szájüregi daganatok tekintetében Magyarország kiemelten érintett, a fogorvosi alapellátás ingyenesen igénybe vehető, és az évenkénti egyszeri szűrővizsgálatot is magában foglalja, Különösen a 60 év feletti nők körében gyakori a vastag- és végbéldaganat. Ennek szűrését vélhetően azért utasítják el sokan, mert a kolonoszkópia rendkívül kellemetlen, pedig a szűrés első lépése sokkal egyszerűbb, olcsóbb és diszkrétebb, azt ugyanis a székletben található vér kimutatásával végzik. A szűréssel az esetek jó részében megelőzhető a halálos megbetegedés.

Szerző: Balla Tibor / duol.hu

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában