Gyászol a település

2024.05.29. 16:09

Elhunyt Perkáta díszpolgára

A település hivatalos közösségi felületén osztotta meg a hírt az önkormányzat: elhunyt a település egyik díszpolgára, aki patikusként harmincnégy évig szolgálta a falu lakóit.

Héjj Vivien

Gyászol a Vörösmarty Színház társulata

Forrás: Shutterstock

Méltósággal viselt betegség után elhunyt Tóth Ferenc, Perkáta korábbi gyógyszerésze, aki patikusként harmincnégy évig szolgálta a helyieket, kiérdemelve a perkátaiak tiszteletét és szeretetét. Lelkiismeretes munkája és felelős helyi közéleti aktivitása miatt szinte mindenki ismerte a településen.

2017-ben lett Perkáta díszpolgára a nemrég elhunyt Tóth Ferenc
Fotó: Vigh György

Az önkormányzat közösségi felületén közzétett bejegyzés felidézi: Tóth Ferenc a budapesti gyógyszerészeti egyetem elvégzése után számos helyen dolgozott gyógyszerészként, többek között Mezőszilason is. 1984-ben érkeztek Perkátára feleségével és gyermekeivel, ahol átvette a helyi gyógyszertár vezetését, felesége pedig a helyi általános iskolában lett tanító. A perkátai embereknek mindig tudott hasznos tanácsot adni, szakmai kérdésekben mindig a legjobb válaszokat kaphatták tőle. Igyekezett naprakész tudással rendelkezni.

Tóth Ferenc aktívan részt vett Perkáta közéletében is, alelnöki tisztséget vállalt a Perkáta SE életében, majd 1998-ban részt vett a Polgári Összefogás Perkátáért Egyesület alapításában is. Közel másfél évtizedig társadalmi funkciót is vállalt az önkormányzat életében, először külsős képviselőként, majd 2002 és 2014 között önkormányzati képviselő volt, 2006 és 2014 között pedig alpolgármesterként szolgálta a települést. Őszinte nyitottsággal és felelős hozzáállással támogatta Perkáta fejlődését, a település lakóinak érdekeit.

2017-ben Perkáta önkormányzata a kiemelkedő és önzetlen közösségi munkája elismeréseként „Perkáta Nagyközség Díszpolgára” címet adományozott Tóth Ferenc gyógyszerésznek, aki fővárosba költözésekor így búcsúzott: „Perkáta és lakói nagyon hiányoznak majd, de ha erőnk engedi, nem szakadunk el egymástól örökre.”

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában