2024.05.21. 15:25
Gólyamentés Kápolnásnyéken - a fiókák azóta kikeltek
Rejtélyes tragédia érte a kápolnásnyéki gólyapárt nemrégiben, ám a tojásaik egy részét sikerült megmenteniük a szakembereknek. A helyiek összefogtak, a kis gólyák biztonságban vannak. De vajon mi történhetett a szüleikkel?
Fotó: Hollósiné Németh Angéla
Az idei évben is annak rendje és módja szerint megérkeztek a gólyák Kápolnásnyékre. Az elkerülő út és a Dózsa György utca sarkán áll a fészek, ahová évről-évre visszatérnek a madarak. Az idei esztendőben azonban nagy bajra lettek figyelmesek a helyiek. Kupi László alpolgármester a feol.hu-nak elmesélte: május 10-én baleset történt a gólya családban. Szemtanúk szerint a gólya mama átadta helyét a papának, hogy melegítse tovább a tojásból nemrégiben kikelt fiókákat, ám valami ezt követően történt: az ott lakó Bártfai Attila arra lett figyelmes, hogy a gólya próbál ugyan leszállni, de vérző lába miatt csak csapkodott a levegőben, még egy autó is majdnem elütötte. Keserves próbálkozások után sikerült a fészkén landolnia, ahol azonnal le is rogyott. Később kiderült: eltörött a lába. A Bártfai család és Hollósiné Németh Angéla, a helyi gólyák nagy rajongója összefogtak és mindent megtettek, hogy a bajba jutott család segítségére siessenek. Hívásukra a helyszínre sietett Kiss Péter, a Duna-Ipoly Nemzeti Park természetvédelmi őre és Flesch Márton doktor, a Sóstó Vadvédelmi Központ munkatársa.
![](https://cdn.feol.hu/2024/05/elYuNPp_hsBpdV0IWaP4D6IMZX7sdXCjOl1KA1VBRno/fit/1200/900/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzUyZGVlNTdhNWI0OTQ5NGVhYzA5M2I3YmZlN2ZkYWNk.jpg)
A történetből ezután állatmentés kerekedett: a tét ugyanis a kisgólyák életben maradása volt! Darus kocsira volt szükség, hogy a fészekhez közel jussanak az altatólövedékkel érkező szakemberek. Podhorszki István, Kápolnásnyék polgármestere ekkor azonnal a gólyamentők segítségére sietett és a Tó-Vill egyik emelőkosaras autóját a helyszínre irányította, továbbá elektromos szakemberek is biztosították a helyszínt. Sajnos az anyagólya ijedtében elrepült, amikor az állatmentők megközelítették a fészket, ám a kisgólyákat és a tojásokat kiemelték a szakemberek a fészekből, hogy egészen biztosan megmeneküljenek. Meleg takaróba bugyolálva vitték őket Fehérvárra, a Sóstó Vadvédelmi Központjába, ahol azóta már kibújt a tojásokból is egy-egy kisgólya – árulta el Kupi László.
![](https://cdn.feol.hu/2024/05/dkUkKP7TqphD0FWFuKJwuqea7VSii_Wwsq43z2mLzEI/fit/960/1264/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2E0MDdkNmQyYzYxNjQ0MTBhNmJjNGU5MDQwNWU2ZGM3.jpg)
A gólyamamát a helyiek azóta is szemmel tartják, lábadozik, sőt, párjával azóta próbálkoznak már a következő tojások lerakásával is. A kápolnásnyéki gólyapár ugyanis sajnos nem tudhatta, hogy az emberek megmentették az utódaikat. Kupi László azt mondja: a szakemberek nem adnak sok esélyt a másodköltés sikerének, ám ha mégis lesznek tojások, azokat is megpróbálják megmenteni.
![](https://cdn.feol.hu/2024/05/WfR5RLIPCQ1gZrhF1tdy3NageM0btyhorQYhvKhqVGw/fit/1200/900/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzJlZTlhOWU1Zjc0ZjRiMjQ4ZjI2MmY3MjQxN2MyMDIy.jpg)