Kedves gesztus

2024.05.18. 12:00

Közös családi szórakozás, ami még segít is

Szép dolog a téli madáretetés, de a nyári itatás és a madárodúk kihelyezése még szebb, sőt hasznosabb is.

Déri Brenda

Fotó: Shutterstock

Sokszor az apró gesztusok jelentik a legtöbbet, akár egy olyan apró figyelmesség, mint a madarak nyári itatása vagy épp néhány madárodú gyártása és kihelyezése, ami egyébként családi programnak is nagyon jó alternatíva. Klébert Antal a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóságának természetvédelmi őre és a MME harkályvédelmi szakosztályában alakult nyaktekercs munkacsoport vezetője éppen ilyen kihelyezett odúkat, illetve a benne élőket figyelte legutóbbi megkeresésünkkor és habár más téma apropóján vettük fel vele a kapcsolatot, számos fontos tanácsot adott azoknak, akik szeretnék segíteni a madarak költését vagy épp a nyári időszak átvészelését. Mint mondta a téli madáretetésnél sokkal fontosabb a nyári itatás, egy olyan állandó hely biztosítása az erkélyen vagy a kertben, ahol nyugodtan ihatnak és fürdőzhetnek a madarak. Ez akár lehet egy virágalátétbe eresztett víz vagy az, ha nem zárjuk el teljesen a kerti csapot, hanem hagyjuk csöpögni. A másik, ami pedig közös apa-fia időtöltésnek sem utolsó az a madárodú barkácsolás, majd annak kihelyezése. Utóbbihoz nagy segítség lehet a MME oldalán megtalálható leírás, melyben részletezik, hogy az egyes madaraknak mekkora odú kell és, hogy hova javasolt kitenni. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában