Bozó József a nagyszüleitől leste el a kertészkedés minden fortélyát

A felcsúti katolikus templom alatt, a kis közben áll a Bozó család háza. Az egyik mestergerenda tanúsága szerint az 1700-as évek végén emelt épület részeit magába foglalja a jelenlegi otthon. Patinás, régi ajtók, az udvaron ó pince vall a múltról. Szélvédett, lejtős telek, fagymentes szöglet, a hangulatot a föléjük magasodó templom és a harangszó még jobban elvarázsolja. Bár az időjárás miatt késésben vannak, haragoszöld paradicsompalánták sorjáznak a melegágyakban.

– Úgy tudjuk, a házban egykor fogadó vagy kocsma volt, a dédszüleim vették meg a tulajdonostól – mondja az őstermelő Bozó József, akinek elődei már kertészkedtek ezen a tercián.

– Nem helyigényes a palántázás, hanem munkaigényes – mutatja a melegágyakat, amiket valaha a bolgárkertészek honosítottak meg Magyarországon. – A nagyszüleimtől lestem el a fogásokat, palántáztak, piacoztak, mint több felcsúti család. Pályaválasztáskor nem gondoltam, hogy folytatom a családi hagyományt. Közlekedésgépészeti vasútforgalmi technikusnak tanultam, hosszú ideje a kereskedelemben dolgozunk a feleségemmel, nincs papírom róla, hogy értek a zöldségkertészethez, mert mégis visszahúzott – foglalja össze a negyven éves életkor küszöbén álló József az előzményeket.

– A melegágy nem melegház, bár hasonlít hozzá. Ló- és marhatrágya keverékét terítünk deszkakeretbe a földre, forró vízzel lelocsoljuk, tömörítjük. Komposztot szórunk rá vékonyan, belevetjük a magokat. A tetejükre üvegtábla kerül, a jó időben naponta emelgetjük le és fel őket – magyarázza. A trágyaalap képes a hidegben is felforrósodni 40-50 Celsius-fokra, figyelni kell, nehogy megfőjön a mag, a palánta. Háromszor újabb és újabb melegágyba ültetik a növekvő növényt. Csírázás után új helyre, majd a sziklevél és a két újabb levélke megjelenésével újfent tovább. És locsolnak, locsolnak, ahogyan a bolgárkertészek hajdan tették, a nevezetes bolgárkerékkel merítvén a patakokat, vizeket.

A melegágyakat évente újrarakják Bozóék, kemikáliát nem használnak, lényegében biotermesztést folytatnak, csak nincs róla papír, mint a képzettségükről. A legtöbb náluk a paradicsom – legalább tizenöt fajta, mondhatni ez a Bozó-specialitás, valamint paprika, zeller, káposzta, tök, karalábé, dinnye nevelődik, leginkább piacra. Nyolcvan százalékban szabadgyökeres palántákat értékesítenek, a maradékot kiültetik. A szomszédban József édesanyja lakik, az ő kertjét is használják, s a mellette megárvult, gyönyörű régi ház mögötti földet.

– Olyan kukoricánk terem, ami tíz perc alatt megfő – mondja a Vajdaságból áttelepült Szandra, József felesége. Három kislányuk, Szvetlana, Liliana és Milena csak nevükben őrzik Szandra szerb édesapjának gyökereit. A nagyszülők is átköltöztek Zomborból Felcsútra. A két nagyobb lány kitűnő tanuló, sokat segítenek szüleiknek a kertben.

A gondos gazdálkodáson kívül a piacozás kemény dió. Versenyeznek a helyekért, több településen megfordulnak. Hajnali ötkor indulnak a frissen összekészített palántákkal, a melegágy üvegkereteire rászórt szalmát leszedik, estére visszateszik, mert néhány foknyi különbség is megárthat a növénykéknek. Mindezt munkahely mellett, április végétől június 10-éig. A tágabb családi segítség is megvan náluk, mint hajdan a kertészkedő famíliáknál. Friedmann Vilmos és felesége, Judit anyai ági rokonok, József keresztszülei – szakértelmük, tanácsaik, kézzelfogható közreműködésük nélkül nehezebb lenne, hangsúlyozza a fiatalember. A sikert az jelenti, ha a következő éven is keresik a „bevált” palántát. Mert sok és finom paradicsom termett rajta, megeredt a dinnye, ropogott a paprika.