Hiába magányos munka, nem unatkozik Gyöpös Imre cipész

Kamaszkorba érkezve a 320-asba iratkozott be; ez a mai Árpád Technikum. 1989–1992 között végezte el az iskolát, s szerezte meg a cipész, a cipőkészítő szakmát. Egy fehérvári cipészmesterről, cipőjavítóról van szó, Gyöpös Imréről, aki a ’90-es években a Börgöndi úti cipőgyárban dolgozott előbb, összesen öt évet, majd 2000-ben megnyitotta saját boltját a Lövöldén. – Ez egy egyszemélyes vállalkozás. A főnök és a beosztott is én vagyok.

A pontosság például szigorú elvárás önmagával szemben: be kell tartani a nyitva- tartási időt, hiszen, ha valaki nem találná itt a kellő időben, hamar megbízhatatlannak tartaná. S jönnek is, mint azt Imre elmondta, napi 20-30 kuncsaft tér be hozzá átlagosan – sok kis pénzből, apró munkákból, de mindig összejön a havi fizetésnyi bevétel –, úgyhogy hiába van egyedül, hiába magányos munka az övé bent az üzletben, a műhelyben, nem unatkozik: mindig van kivel szót váltani.

Elmondta, a hagyományos, kézi cipőkészítést az iskolában, tanulóként művelte: – Akkor csináltam faszeges, varrott talpú cipőket, akkor az volt a feladat.

A gyárban azután szalag mellett folyt a cipők gyártása. Cipőjavítóként viszonylag egyszerűbb a feladata. Manapság erre inkább van igény, mint a cipőkészítésre. Kifejtette, az egyedi cipőket el is kell tudni adni, s az részint más eszközparkot, szerszámokat igényel. Azért természetesen ilyen vállalkozások is találhatók itthon, nagyobb számban inkább a fővárosban.

Nos, jelenleg ritka madár hazánkban a cipészképzés, pedig talán lenne rá kereslet. Legalábbis a tartós, strapabíró, szép cipőkre bizonyosan. Gyöpös Imre elmondta, hozzá időnként egy hete hordott lábbeliket is behoznak… Hamar engednek bizonyos cipőkön a ragasztások, feslenek fel a varrások. Ő mindent megjavít, amit meg lehet, illetve érdemes is megjavítani: ragaszt, varr, talpal, sarkal. – Édesapám gyerekkorában egy cipő évtizedeket is kibírt. Azok kézi munkával készültek, faszegekkel, varrott technológiával – jegyezte meg.