Frissen Fejérből

2021.09.02. 15:30

Fűtés augusztus végén? Drasztikus lehűléssel ért véget a nyár, és köszöntött be az ősz Fejér megyébe is

Az elmúlt évek során hozzászokhattunk, hogy a nyári időjárás gyakran folytatódik az iskolakezdést követő időszakban is. Többször kezdődött el az iskola még kánikulai időjárással, sőt akár még az első őszi hónap közepéig, néha végéig is kitartott a meleg, nyárias idő. Az idén most azonban nincs így. De vajon miért? Erről kérdeztük Bán Balázs, fehérvári meteorológust.

Bagotai Zsanett

Forrás: Shutterstock

Fotó: fizkes

Hirtelen jött a váltás

- Augusztus utolsó hetére lehűlt az idő és bizony egy rendkívül forró nyár után, nagyon hirtelen váltással lett őszies hangulatú, hőmérsékletű az idő. Korábban gyakori jelenség volt, hogy a balatoni főszezon is augusztus 20-ig, a nemzeti ünnepünkig tartott, majd utána elromlott az idő, ezzel idejekorán véget vetve a nyárnak. A legtöbb esetben simán tervezhettek a nyaralók és a szolgáltatók is augusztus legvégéig, a hosszan elnyúló nyárutó okán. Az idei évben a meleget nem kedvelők már nagyon várták, ezt a számukra kedvező lehűlési folyamatot, ami be is következett. Csak egy kicsit drasztikus lett a változás, hiszen a nyár legnagyobb része a forróságról, a tartós kánikulákról szólt. Sokszor volt 30, de akár 35 fok felett a hőmérséklet, sőt némely napokon a 40 foktól sem álltunk túl távol. A nyár első felében hatalmas szárazság is volt. Szerencsére térségünkben, legalább a nyár második fele ismét zöldebbé tette a kiégett tájat, a több csapadék okán. Ebbe az extra meleg nyárba rondított bele az időjárási „Pálfordulás” a hónap utolsó hetétől.

Mi okozta a hirtelen lehűlést?

- Az történt, hogy az addig nyár nagy részében uralkodó, Afrika irányából érkező, forró levegőt szállító légpályák átváltottak északiasra, ahonnan tudniillik, hogy leggyakrabban hűvös, télen hideg levegő áramlik térségünkbe. Ráadásul a csapadékot szállító légörvények meg is rekedtek itt Közép-Európa felett, így már jóval többször fordult elő csapadék. A hőmérsékletek drasztikusan visszaestek. A nyár nagy részében jellemző 33-38 fokok után hirtelen a 20 fok körüli napközbeni tartomány lett a jellemző, de éjszakánként nem egyszer hűltünk le 10 fok alá is. A lakások, házak, épületek a nyári felforrósodás után néhány nap alatt lehűltek,és bizony a fázósabbak esetében előfordult, hogy a fűtés is bekapcsolásra került. A mai időjárási, éghajlati tendenciákat nézve ez nem túl gyakori jelenség, hogy ilyen gyorsan és drasztikusan köszönt be az ősz, de semmiképpen sem példa nélküli. Valószínűleg a következő évek, évtizedek során sem ez lesz a jellemző, de teljesen nem tűnik el az időjárás ezen változatossága.

Jön még őszre „nyár”, vagy búcsúzzunk el a pulcsi nélküli időszakoktól?

- Természetesen a nyári idő még vendégünk lehet az idei ősz során is, de ez már inkább csak nyárias jellegű lesz. A 30 fok feletti hőmérsékleteknek már kicsi az esélye, de lesznek még 25 fok körüli, sőt egy-két fokkal azt meghaladó napok is. Ezeket a meteorológia nyári napnak minősíti. De ahogy tovább rövidülnek a nappalok és hosszabbodnak az éjszakák, úgy csökken erre az esély. A Vénasszonyok nyara, amikor is csendes, nyugodt, nappal nagyon kellemes, akár pólós időjárást okozó magasnyomású légköri képződmények vannak előtérben, várhatóan az idén sem marad el. Erre a legnagyobb esély szeptember közepén, végén van, és akár október középső részéig is elhúzódhatnak. Úgyhogy nem kell temetni az időjárást annak sem, aki a meleget kedveli, csak egy kicsit az igényekből kell visszafogni.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!