2024.06.12. 10:34
Kést ragadott a férfi, hogy megölje volt feleségét és a nő párját Beloianniszban
Az 54 éves férfi a gyanú szerint június 6-án előzetesen, telefonon közölte volt feleségével, hogy a nő lakóhelyére, azaz Beloianniszra indul és megöli őt, valamint jelenlegi élettársát.
A férfi késsel érkezett volt feleségéhez és a nő új párjához
Fotó: Shutterstock
A volt férj el is indult Budapestről a Fejér vármegyei településre, hogy – a magához ragadott késsel – megszúrja a nőt és annak párját. Az eszközzel a két személyt több alkalommal meg is szúrta – a volt feleség és a férfi életveszélyes sérüléseket szenvedtek.
Mint a rendőrség közleményéből kiderül, a támadót a helyszínen sikerült elfogni, majd előállították, és őrizetbe vétele mellett több ember ellen elkövetett emberölés kísérlete miatt kihallgatták. "A rendőr-főkapitányság nyomozóinak kezdeményezésére a bíróság elrendelte a gyanúsított letartóztatását."
![](https://cdn.feol.hu/2024/06/nxe7KjTSuQiITWcdevtRvS8wz3qqHxwrifRxXgRXA4k/fit/751/500/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzg5NGQyNzUxNDNkMTRlZmY4NTE3OTg2MTRjYWZhMzZm.jpg)
Fotó: Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság
Frissen Fejérből
- Szén-monoxid keletkezett egy dunaújvárosi lakás fürdőszobájában
- Gólyahír: velük gyarapodott Fejér vármegye az elmúlt napokban
- Elképesztő összeggel károsítottak meg egy dunaújvárosi férfit
- Ítélkezési szünetet tartanak a bíróságok
- Ismét járható az út Székesfehérváron