2024.07.12. 15:00
Gímszarvas trófeát lopott két férfi
A Bicskei Járási Ügyészség kisebb értékre elkövetett lopás vétsége miatt vádat emelt azzal a két férfival szemben, akik gímszarvas trófeát loptak.
Illusztráció!
A vádirat szerint a vádlottak egyike 2023. október 21-én autóval Budapestről közlekedett, amikor Gánton áthajtva észrevette a sértett kerítéssel körbekerített lakóházának falán elhelyezett két gímszarvas trófeát. A vádlott elhatározta, hogy a trófeákat eltulajdonítja, amelynek érdekében egyik ismerősét is magával vitte. A vádlottak este a sértett házához mentek, ott egyikük a kerítésen átmászott, leemelte a hetvenezer forint értékű trófeát, miközben a másik vádlott az autóban várakozott. A férfiak cselekményét észrevette az otthon tartózkodó sértett, ezért a vádlott az utcára kidobta a trófeát, majd a kerítésen kívül menekülés közben az árokban elesett, a trófeát elejtette és az összetört. A gépkocsiban ülő vádlott a tettenérést észlelte és a társát hátrahagyva próbált menekülni, azonban a sértett autójával utolérte, a vádlott elé beállva megakadályozta a távozását. A másik vádlott is a helyszínre ért, majd megvárták a sértett által kért rendőri intézkedést.
A lopással okozott hetvenezer forint kár az eljárás során nem térült meg.
Az ügyészség vádiratában a terheltek egyikével, mint különös és többszörös visszaesővel szemben börtönbüntetés, továbbá közügyektől eltiltás, a másik vádlottal szemben végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztés kiszabását indítványozta – áll a Fejér Vármegyei Főügyészség közleményében.
Frissen Fejérből
- Dicsérjétek trombitaszóval! - folytatódik a Harmonia Albensis templomi koncertsorozat
- Kigyulladt egy autó Székesfehérváron
- Szén-monoxid keletkezett egy dunaújvárosi lakás fürdőszobájában
- Gólyahír: velük gyarapodott Fejér vármegye az elmúlt napokban
- Elképesztő összeggel károsítottak meg egy dunaújvárosi férfit