Megszólalt a tragikus fehérvári lakástűz 18 éves hős túlélője

Címkék#tűzeset #túlélő #sérült #nyilatkozat #lakástűz

Július végén megrázó pillanatokra ébredtek az Almássy lakótelep lakói, amikor lángba borult az egyik társasház negyedik emeleti lakása.

Feol.hu

Kittire nagyon büszke a családja

Forrás: borsonline.hu

Fotó: Máté Krisztián

Amint arról akkor beszámoltunk, az épületből tizenhat lakót menekítettek ki, a lángokat pedig a Fejér Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság munkatársai hősies munkával fékezték meg. Később kiderült egy mindössze 18 éves fiatal lány egyedül tartózkodott a lángoló lakásban. Az ott lakók akkor úgy nyilatkoztak, hogy a fiatal lány megpróbált kimenekülni, de olyan gyorsan terjedtek a lángok, hogy az ajtón keresztül már nem tudott. Ekkor mászott ki a negyedik emeleti lakásuk korlátjára, ahonnan később egy bokorra zuhant, a mentők pedig súlyos sérülésekkel szállították kórházba.

Egy hónappal a tragikus eset után Kitti a Borsnak nyilatkozott a napról, amikor lett egy második születésnapja.

Menekülni kellett, de az ajtó túl messze volt.

– Kinéztem a szobámból a mellette lévő konyhába és azt láttam, hogy a szekrénysor teteje és minden más is lángol, a nappaliba meg nem látok ki, mert akkora a füst. Még a színe is megváltozott az egész szobának. Minden tiszta piros és fekete volt. A lángokat nézve döntöttem el, hogy menekülnöm kell valamelyik irányba, de a kijárati ajtó túl messze volt tőlem, meg amúgy se léptem volna bele a tűzbe, ezért úgy döntöttem, hogy kimászok a szobám ablakán. Úgy gondoltam, hogy ott kapok levegőt is, meg így nem ér el a tűz olyan gyorsan - mondta Kitti a Borsnak.

Kiabált a segítségért!

– Kimásztam a párkányra és az ablakomba kapaszkodtam, ekkor kezdtem el kiabálni segítségért és vártam a tűzoltókat. Legelőször nem hallották meg, vagy nem sikerült időben reagálni. Ám ezután nem sokkal jöttek lakók és mondták, hogy hívták a tűzoltókat. Kiabáltak fölfelé, hogy el ne engedjem, tartsam magam, le ne essek. Az egyik szomszéd kérdezgette, hogy egyedül vagyok-e a lakásban. Mondtam, hogy igen, meg az állataink. Ekkorra már megégett valahogy a kezem, nem tudom, melyik pillanatban, de fel volt hólyagosodva. Bejött a szobámba a tűz, éreztem a forróságot és egyre nagyobb volt a füst is. Ekkor másztam arrébb, hogy ne tudjon elérni…

Hallotta a szirénákat, de túl messze voltak még.

Felkapaszkodtam az ereszre és az egyik lábammal kitámasztottam magam a falhoz, a másikkal pedig még álltam az ablakpárkányon. Nagyon ijesztő volt, mert nem voltam biztos benne, hogy az eresz nem ereszt el. Így lógtam és kapaszkodtam percekig. Ezután kezdett el csúszni a kezem, meg fájt is, de ekkorra már annyira elterjedt a tűz a szobámban, hogy az ablakok elkezdek repedezni. Ha reped, akkor pedig törik is. Innentől kezdtem félni tőle, hogy ki fog robbanni rám az ablak és akkor attól biztos leesek. Elkezdtem gondolkozni, hogy mi legyen, mit tegyek. Ekkor hallottam meg a szirénákat, de még elég messze voltak, tudtam, mire kitalálnak valamit, hogy hogyan szedjenek le…. Erre nem lesz időm.

Nem volt más választás, ugrani kellett!

Azon kezdtem el gondolkozni, hogy leugrok, viszont még nem mertem magamnak bevallani, de muszáj volt végiggondolni. Az tartotta bennem a lelket, hogy nem lehet, hogy most találkoztam utoljára a barátaimmal, hogy utoljára voltam nyaralni, hogy utoljára láttam a szüleimet, hogy épp előtte vesztem össze a testvéremmel… Dühöt és élni akarást éreztem. Úgy voltam vele, hogy csak azért is túlélem! Olyan is volt bennem, hogy úgy is túl fogom élni, ha itt még nekem dolgom van, ebben hittem. Alattam még a szomszédok gondolkoztak, hogy hozzanak-e pokrócot és segítsenek nekem… de végül erre nem volt idő. Amikor tudtam, hogy le fogok ugrani, akkor néztem, hogy hová kellene és tudtam, hogy nem eshetek betonra. Épp előtte beszéltük apával, hogy ilyenkor úgy lehet talán túlélni, hogyha bokorra esik az ember, így kinéztem alattam egy bokrot, de nem tudtam felmérni a távolságot.

A zuhanás teljesen kitörlődött!

– Az esés sincs meg és a földet érés sem. A következő pillanatban kinyitottam a szememet és ott álltak körülöttem és nézték, hogy jól vagyok-e. A stressz miatt biztos kikapcsolt az agyam. A félelemre emlékszem, de másra nem. Teljesen magamnál voltam, de azt éreztem, hogy innen én biztos nem kelek fel, mert nincs erőm hozzá. Emlékszem, akik odajöttek körém álltak, nehogy rám essen valami. Ezután a mentősök is ott voltak, beraktak az autóba és elvittek a kórházba.

Amikor apa beért hozzám a kórházba, azt kérdeztem tőle, hogy az orrom elferdült -e és, hogy épségben van-e az arcom…

– A vizsgálatok után kiderült, hogy lábfejtőcsontom törött el, a csuklómban is van törés, meg a könyökömben is, illetve a karomon égési sérülés. Erre a karomra tetováltattam pont előtte pár héttel egy angol szöveget, miszerint: „Bármire képes vagy!” Hiszem, hogy nekem ez is erőt adott… Több napig voltam kórházban, majd végül hazaengedtek. Valószínűleg a konnektorba dugott vízforraló hibásodhatott meg, az okozhatta a tüzet, de a vizsgálat még tart – zárta a visszaemlékezést Kitti.