Légpisztollyal lőtte meg ismerősét egy fiatal

A Székesfehérvári Járási Ügyészség vádat emelt azzal a fiatalkorúval szemben, aki légpisztollyal fejen lőtte kiskorú ismerősét. A sértett a lövés következtében nyolc napon belül gyógyuló könnyű sérülést szenvedett.

Gombor Lili

Illusztráció

Fotó: Illusztráció / Shutterstock

A vádirat szerint a fiatal 2021. május 21-én délután egyik barátjával felkereste a kiskorú sértettet, aki kihozott a garázsból egy légfegyvert, hogy megmutassa a barátainak. A vádlott és a sértett egyet-egyet lőttek a fegyverrel, majd a későbbi sértett a garázsból kihozott egy légpisztolyt is, majd a fiatalok mindkét eszközzel lövöldözni kezdtek. A fiatalkorú vádlott a megtöltött légpisztollyal lövést adott le a tőle mintegy tíz méterre álló kiskorú sértett irányába, azonban a lövedék a sértettet a fején eltalálta el: a lövedék a gyermek bőre alá fúródott, s csak kórházi ellátás során sikerült azt eltávolítani – tájékoztatott a Fejér Vármegyei Főügyészség.

A kiskorú sértett a lövés következtében nyolc napon belül gyógyuló könnyű személyi sérülést szenvedett, azonban önmagában az elkövetési mód alkalmas volt súlyosabb, nyolc napon túl gyógyuló sérülés létrehozására – állapította meg az ügyészség, amely vádiratában a fiatalkorú vádlottal szemben próbára bocsátást és pártfogó felügyelet elrendelését indítványozta.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában