Felújítás

2017.11.10. 07:00

Megújulhat a pusztaszabolcsi vasútállomás, az elkerülő út még kérdéses

A helyiek rég szeretnék, ha megújulna a vasútállomás, illetve, ha nem kellene időnként hosszasan várakozni a várost átszelő vasúti átjárónál. Előbbi megvalósulása már a közeljövőben elkezdődhet.

Bokros Judit

A pusztaszabolcsi vasútállomás épületére is ráfér a felújítás. Erre már van forrás

Fotó: Pesti Tamás

Megérkezik az ember Velence vagy Adony felől a pusztaszabolcsi vasúti átjáróhoz, amely elválasztja egymástól a város régi és új részét, és ha éppen piros a lámpa, akkor természetesen vár. Van, hogy ez a várakozás hosszú percekig is eltart, mondjuk amikor két vonat halad át a síneken az egyik, majd a másik irányból. Ilyenkor a rutinosak leállítják a jármű motorját, a Velence felől, oldalról érkezők pedig igyekeznek besorolni a sorompó előtt feltorlódó egyenes sorba. A kerékpárosok közül a bátrabbak a sorompó mögé merészkedve helyezik startra kész állapotba magukat, így amint az fölemelkedik, már nyomják is a pedált. Az autósok meg a gázt, és végre mehet mindenki újra a dolgára.

Naponta többször van ez így, többen nyilván már fejből tudják, mikor kell hosszabb és mikor rövidebb ideig várakozni. Mondhatjuk tehát, hogy a szabolcsiak megszokták ezt az állapotot, ahogy az se nagyon tűnik már föl nekik, milyen elhasznált a vasútállomás épülete. Ezt egy középkorú hölgy is megerősítette onnan hazafelé.

A pusztaszabolcsi vasútállomás épületére is ráfér a felújítás. Erre már van forrás
Fotós: Pesti Tamás

Mégis, természetesen szeretnének változást. Szeretnék, ha nem kellene hosszasan várakozni azért, hogy átjussanak az út túloldalára, és szeretnék, ha ők is korszerű épületben válthatnának jegyet és várakozhatnának a vonatra.

Utóbbira, az állomás renoválására a Százhalombatta-Pusztaszabolcs vasúti szakasz felújítása kapcsán hamarosan sor kerülhet. Csányi Kálmán polgármestertől megtudtuk: erre uniós pénz áll rendelkezésre, a kivitelező a Nemzeti Infrastruktúra Zrt. (NIF). A 2015-ös tervekben azonban szerepelt egy elkerülő út is, amely segítené a városon átmenő forgalmat, éppen azért, hogy ha nem muszáj, ne kelljen az átjárónál várakozni.

Az állomásépület helyreállítása tehát a vasúti fejlesztés révén megtörténhet, akárcsak a vonalon lévő közeli Iváncsa vasútállomás felújítása. Az ugyancsak közeli Ercsi állomásépülete viszont sajnos egyelőre kiszorult az uniós projektből, ott most az önkormányzat lobbizik azért, hogy valahogy mégis megoldott legyen a lepusztult ház renoválása.

Az átjáró, ahol többször kell várakozni, s akár hosszú sor is lehet
Fotós: Molnár Artúr

Rákérdeztünk a NIF-nél, hogy áll a Százhalombatta – Pusztaszabolcs vasúti vonalszakaszokra vonatkozó projekt, s az mit tartalmaz. Kiss Boglárka szóvivő válaszából kiderült: a kivitelezési közbeszerzési eljárások folyamatban vannak, vállalkozói szerződéskötés aláírása idén decemberben várható. A beruházás költségét is ezután tudják pontosan közölni, ha eredményes lesz az eljárás.

A kivitelezés megkezdésének tervezett időpontja 2018. I. negyedéve. A 28 kilométer hosszú vonalon például ilyen újítások várhatók: Százhalombatta Pusztaszabolcs felőli végétől 11 km hosszban új kétvágányú pálya épül majd. Ez az új pályaszakasz Ercsi és Iváncsa állomások között csatlakozik a meglévő nyomvonalhoz. Az Ercsi elágazás – Pusztaszabolcs szakaszon korszerűsítik a meglévő pályát. A Százhalombatta – Pusztaszabolcs vonal rekonstrukcióját követően a vasúti vonalszakasz pályasebessége 160 km/h, a megengedett tengelyterhelés pedig 225 kN lesz.

Százhalombatta és Pusztaszabolcs között 27,9 km hosszon átépül a vasúti pálya valamennyi eleme. Az állomásokon és a megállóhelyen 55 cm magas peronok, peronaluljárók, rámpák, liftek, perontetők épülnek, korszerű térvilágítási rendszerrel. A felsővezeték-rendszer teljes hosszában átépül.

Az állomásépületeket állapotuktól függően felújítják, átépítik. A Pest megyei Százhalombatta állomása átépül, a munkák ott 2018 augusztusában indulhatnak meg. Az állomások és megállóhelyek körzetében létesülnek P+R parkolók, valamint kerékpártárolók, a zaj- és rezgésvédelem szempontjából szükséges helyeken zajárnyékoló falak épülnek. Az új nyomvonal vonalvezetése szükségessé teszi a 6. számú főút közel 2 km hosszú korrekcióját és új műtárgyak építését. Százhalombatta – Pusztaszabolcs vonalszakaszon ETCS 2 európai szintű átjárhatóságot biztosító vonatbefolyásoló rendszert és korszerű elektronikus biztosítóberendezést telepítenek – derült ki.

A pusztaszabolcsi elkerülő út kapcsán a NIF úgy tájékoztatott: ez nem épül meg a vasútfejlesztési projekt megvalósítására biztosított uniós forrásból.

Csányi Kálmán polgármester mindehhez hozzátette: több megoldás körvonalazódott az elmúlt időszakban, s önkormányzatuk az országgyűlési képviselővel közösen azon dolgozik, hogy a közeljövőben mégis megépülhessen az elkerülő út.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában