Értékeink és hagyományaink útján

2018.01.15. 09:30

Együtt lenni és örömet vinni! – A mottója a Sárosdi Kézműves Egyesületnek

Az egyesület mottója egyszerre hívogató és követendő: „Gyere közénk, és csinálj értelmes dolgot, mely boldoggá tesz!”. Szeretnek együtt lenni, a maguk és egyúttal mások életébe is örömet vinni. Foglalkozásaik és rendezvényeik nyitottak.

V. Varga József

kézmûveskedés

A Kézműves Házat otthonuknak tekintik – meséli Takács Istvánné Erzsi, a Sárosdi Kézműves Egyesület elnöke. Igyekeznek minél jobban berendezni, felszerelni, igazi alkotóműhellyé, közösségi térré varázsolni, ahol aktív, virágzó élet folyik. Népi értékeink és néphagyományaink mind jobb megismerésére törekszenek, s emellett szeretnék mindenki számára elérhetővé tenni. Kíváncsian fordulnak új ismeretek és új kézműves tevékenységek felé, de nem feledkeznek meg a régi népi motívumok beépítéséről sem a mai kor használati tárgyaiba, ezzel is elősegítve továbbélésüket.

Takács Istvánné Erzsi Fotó: az egyesület

Egyesületük nemzeti értékeink és hagyományaink minél szélesebb körű megismerését, megőrzését és továbbadását tűzte zászlajára. Egyúttal a kézműves tevékenységek népszerűsítését, továbbélésének előmozdítását, valamint a néptánc- és népdalkultúránk ápolását. Munkájukba minden korosztályt bevonnak, s lehetőség szerint a Kézműves Házon kívül is népszerűsítik tevékenységi köreiket.

Heti rendszerességgel tartanak kézműves foglalkozásokat: hímzés, horgolás, keresztszemes hímzés, kötés, szövés, zsinórdíszítés, papírmasé- és gobelinkép-készítés, gyöngyfűzés és sok más egyéb. Festészettel is foglalkoznak, a kört Pocsai Julianna festőművész vezeti; továbbá a néptánc és a népdal sem hiányzik a kínálatból.

Az egyesület tagjai mézeskalácsot sütöttek és díszítettek az ünnepre Fotó: az egyesület

Közösségük különböző vásárokon, rendezvényeken is rendre megmutatkozik, élő bemutatókat tartanak, bekapcsolódnak a település életébe s a helyi civil szervezetek programjaiba. Néptáncosaik az óvodában, a festő szakkörösök az iskolában szerepeltek, nyitott táncházat szerveztek. A térségben és a megyében is egyre népszerűbb az őszi kézműves találkozójuk. Az ünnepekre készülve először vetették bele magukat a mézeskalácssütésbe, és betekintést nyertek a díszítés fortélyaiba is.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában