A plébános mondott köszönetet a temető rendbehozásáért Kincsesbányán

1966 óta önálló település, létrejöttét a már beszüntetett bauxitbányászatnak köszönheti. A község területén, Rákhegyen található temető a fehérvárcsurgói egyházközség fenntartásában van. A temetőt a hatvanas években éppen a bányaművelés miatt lezárták, oda azóta nem temetkeznek. A felhagyott sírkert így aztán elvadult, a hantokat benőtte az aljnövényzet. Egy kis, ám lelkes és önzetlen csapat azonban – mint azt vezetőjüktől, Kovácsné Klárától megtudtuk – nekiállt, és rendbe tette a temetőt. A kidőlt, elkorhadt fejfákat pótolta. Azóta is, évente általában kétszer, kijönnek a temetőbe, és elvégzik mindazt, ami szükséges.

Szombaton 13 órakor emberek népesítették be a rákhegyi sírkertet, ami példásan gondozottnak tűnt. Mórocz Tamás plébános kezdeményezte ezt a találkozót azért, hogy köszönetet mondjon a temető gondozóinak. A találkozót kiplakátolták, így olyan idős emberek is eljöttek, akiknek hozzátartozója nyugszik Rákhegyen. Mocher Ferenc 1948-ban hunyt el, 37 éves korában. Öt, mai is élő gyermeke közül négyen is ott voltak. Gyula Kincsesről, Magdolna Csernyéről, Anna Csurgóról, Borbála Fehérvárról. De ott volt a közös, temetőbeli imádságon a 92 éves Bencze Miklósné, a 88 esztendős Rátki Lajosné, és a 86 éves Ferencz Józsefné is, Klára édesanyja is. Kincsesbányának ez az egy, lezárt temetője van. Az idevalósiak a szomszédos Iszkaszentgyörgyön és Fehérvárcsurgón vesznek végső búcsút hozzátartozóiktól. A rákhegyi temető újranyitásának költsége több tízmillió forintra is rúghat. A szombati imádságos alkalom azonban talán lökést adhat ahhoz, hogy a kincsesek a saját falujuk határában temetkezhessenek – kapott hangot a találkozón a jámbor óhaj.