A felcsúti fiatalok őrzik a nemzeti emlékezetet

Évtizedeken át hallgattak róla, s nehéz az emlékezetet újra előhívni a felejtés sötétségéből. A gyászos trianoni békediktátum és a megcsonkított ország fájdalmát a legifjabbaknak hogyan lehetne hitelesen elmagyarázni, s lelkileg átélhetővé tenni? A felcsúti Endresz György Általános Iskola igazgatónője, Flier Éva történelemtanár, intézményében szívügyének tartják kollégáival együtt a hazafi as nevelést. Nem kötelességből, hanem az értelem és érzelem egymásra ható erőterében.

A Nemzeti összetartozás napján a 7. osztályosok adtak műsort, az igazgatónő és Borsos Arabella osztályfőnök irodalmi-dokumentarista összeállítását dramatizálva. (Ez a csapat járt nemrégiben a Határtalanul program keretében a Felvidéken, ami nagy élményt és ráismerést jelentett a gyerekeknek a beszámolóik szerint.)

A gyerekek érthetően idézték meg az 1920-ban történteket, annak következményeit a szomszédos országokban „rekedt” magyar gyerekekkel beszélgetve az elképzelt tábortűznél. Térkép, vetített képek segítettek az eseményeket megidézni, nem frázisok, hanem értő-érző mondatok, kortárs költők, írók sorai adtak válaszokat az évtizedeken át tiltott kérdésekre. De végre fel kell tenni e kérdéseket, hogy ne a felejtés uralja a közgondolkodást. A ma legnagyobb veszélye a közöny, az értetlenség és a lelki „globalizmus”, a nagy nemzetek elnyelik a kisebbek identitását, öntudatát.

„Együtt dobban a szív, s benne dobban a szó. Magyarnak lenni igenis jó” – hangzott a bizakodó végkicsengés dalban. A templom melletti kopjafa a szocializmus idején is a helyén maradt ereklyeként. Az első világháború után annyi akácfát ültettek ide, ahány katona életét adta hazájáért a községben – sajnos hiába. Az akácfák többsége még mindig áll, s a fiatalok gondoskodnak a nemzeti emlékezet fenntartásáról.