Gyűrűkről, parkolókról és szőlőhegyi panaszok

2019.02.22. 11:30

Helyszíni szemlén jártak Polgárdin

Amint a közmeghallgatáson Nyikos László polgármester ígéretet tett rá, a Liszt Ferenc utcai járda és árok ügyében már másnap helyszíni szemlét tartottak. Ugyanis a hozzászólások során felvetődött, hogy az adott szakaszon nincs gyűrű, az árok betömődött, a víz nem folyik el.

V. Varga József

Nyikos László polgármester (j) és Köntös Zoltán alpolgármester a Liszt Ferenc utcai ominózus helyszínen Fotó: Héja Ágnes

Köntös Zoltán, a város üzemeltetéséért felelős alpolgármester elmondta lapunknak: megnyugvással tapasztalták, hogy a „hiányolt” átereszek természetesen beépítésre kerültek, a városgondnokság nem hibázott a kivitelezés alkalmával.

Nyikos László hozzátette: mindezek ellenére nem volt hiábavaló a terepszemle, a földárokból valóban hordalék kerülhetett az átereszekbe. Éppen ezért javasolta Bogó Csabának, a Polgárdi Városgondnokság Kft. ügyvezetőjének, hogy a befolyók előtti közvetlen szakaszokba helyezzenek mederlapokat, betonozzák ki, valamint gyakrabban tartsanak ellenőrzést, és gondosan végezzék el az átereszek tisztítását.

Megtudtuk, hogy a járda is saját erőforrások bevonásával, helyben gyártott térkőből, a városgondnokság koordinálásával készült. Az önkormányzat nagyon büszke minderre.

Nyikos László polgármester (jobbra) és Köntös Zoltán alpolgármester a Liszt Ferenc utcai ominózus helyszínen
Fotó: Héja Ágnes

A lakosság részéről ugyancsak szóba került, hogy a Deák Ferenc utcában katasztrofális a parkolók kialakítása, felfestése. A cukrászdától nézve az ABC felé eléggé ziláltnak tűnik minden. A parkolók felfestését a bejelentővel együtt ellenőrizték, és itt is megnyugtató eredmény született. Kiderült, hogy a parkolóhelyek kialakítása a járda nyomvonalát követi, ahol is a 120 centiméter szélesség megtartása volt az irányadó. Ennek megfelelően valóban előfordulnak olyan részek, ahol az autósoknak kevesebb hely jut, de az elsődleges szempont a gyalogosok kényelmes közlekedésének a biztosítása volt.

Szó esett még a közmeghallgatáson a régi temetők gondozásáról, gyalogátkelőhelyek létesítésének szükségességéről, egyes helyeken korlátok telepítéséről is. Sajnálatos, hogy nincs Polgárdiban építésügyi hatóság – jegyezték meg többen. Az észrevételek a hulladéklerakónál sűrűn előforduló öngyulladást is érintették. Elhangzott: várhatóan zöld hulladékgyűjtőket is kap a lakosság.

A képviselő-testület tagjai számos kérdést kaptak a Polgárdi-Szőlőhegyen élő közösség tagjaitól. Ezekkel kapcsolatban Nyikos László elmondta: nem könnyű a külterület és a szőlőhegy ügye, tudja, hogy egyre többen költöznek oda, annak ellenére, hogy a lakhatási feltételek hiánya miatt számos problémával kell ott szembenézni. Az önkormányzat a település külterületén nem köteles gondoskodni a közművesítésről, de a fórumon közeledtek egymáshoz az álláspontok – hangsúlyozta Nyikos László. Amennyiben a szőlőhegyen élők hajlandóságot mutatnak, a város nyitott egy lehetséges együttműködés kialakítására.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában