Hogyan lazít egy békecsináló? – Gulyás László tartott előadást Fehérváron

A fenti állítás Gulyás Lászlóé, aki A magyar kérdés a versail­les-i békekonferencián címmel tartott előadást Székesfehérváron. Egy gondolatsor külön megfogott bennünket. Íme!

1919. január 18-án megnyílt a versailles-i békekonferencia. Ünnepélyes keretek között, úgyszólván.

Papíron 27 állam csinálta a békét. Az öt vezető hatalom fogta a gyeplőt: Egyesült Államok, Brit Birodalom, Franciaország, Olaszország, Japán. A társult hatalmak – köz­tük három, Magyarországgal szom­szédos államalakulat – a következők voltak: Belgium, Bolívia, Brazília, Csehszlovákia, Kína, Kuba, Ecuador, Görögország, Guatemala, Haiti, Hedzsasz, Honduras, Libéria, Lengyelország, Nicaragua, Pa­nama, Peru, Portugália, Románia, Szerb–Horvát–Szlovén Királyság, Uruguay.

Hölgyek, urak, vacsora, határhuzigálás

Nem volt ott Bulgária, Németország, Törökország, Német-Ausztria, Szovjet-Oroszország és Magyarország. Ha­zánk küldöttségét csak 1919. december 1-jén hívta meg táviratban Clemenceau, aki ez idő tájt Franciaország miniszterelnöke volt. Gulyás László rámutatott a diplomáciai távirat szóhasználatára: a magyarokat azért hívták, hogy megkössék a békét – vagyis nem azért, hogy megbeszéljék, nem azért, hogy megállapodjanak velünk. Apponyi Albert egyébként csak 1920. január 16-án szólalhatott fel. Ekkor már túl volt a kongresszus a munka dandárján.

Gulyás László rávilágított: nagy súllyal estek a latba a békekongresszuson az informális beszélgetések. Tudni kell, hogy a „kicsik”, köztük a csehek, románok, szerbek nem szavazhattak a határokról, de szóban és írásban beszélhettek vágyaikról. Még külön bizottságaik is működtek.

A brit delegáció egyik tagjának, Harold Nicolsonnak a 30-as években megjelent a naplója. Rendkívül érdekes olvasmánynak nevezte ezt a történész. Pikáns dolgok derültek ki belőle.

– Hogyan telt a békecsinálók egy napja? Nyilvánvaló: délelőtt, kora délután bent ültek a bizottságokban, és huzigálták a határokat. Délután jött a szabadidős program: az urak, ugye, vacsoráztak, hölgyekkel beszélgettek, némi stresszoldó folyadékot vettek magukhoz – fogalmazott szőrmentén az előadó. – Ez teljesen normális dolog: kemény munka után az ember lazít! – fokozta cseppet a szőrmentiséget. – Kikkel lazítottak a békecsinálók? A cseh, a szerb és a román barátaikkal. Ők ott lehettek a tárgyalásokon! – Érdekes adalék, bár nem kívánom erotikus részletekkel untatni a tisztelt hallgatóságot – szólt ki a megyeházában összesereglett konferenciahallgatókhoz Gulyás –, de azért elmondható, 1919 márciusában Mária román királyné megjelent Párizsban, és az egyik legfőbb tevékenysége az volt, hogy a határhuzigáló urakkal vacsorázott, beszélgetett. Mindenkinek a fantáziájára bízzuk! – szólt ki ismét Gulyás. – Vacsoráztak a hölgyek az urakkal, maradjunk ennyiben, udvariasan. Ezt is nyugodtan az informális befolyás kategóriájába tehetjük – összegzett.

Ezzel szemben a nagy sokára meghívott magyar békeküldöttséget gyakorlatilag rabként kezelték a francia főváros környékén. Az Apponyi Albert vezette magyarokat megérkezésük után elvitték egy, a boulogne-i erdőben lévő szállodába.

– Urak, itt az erdő, ebben lehet sétálgatni, de Párizsba szigorúan tilos bemenni! – hangzott a feléjük intézett utasítás.

A magyaroknak meg kellett esküdniük arra, hogy nem mennek be a városba!

Az előadó elmesélte Ottlik György esetét, aki kénytelen volt esküt szegni. Hősünk bevillamosozott volna Párizs belsejébe, hogy egy magyarokkal barátságosabb amerikai zsurnalisztának interjút adjon. Tán jót tesz. A francia rendőrök hamar leszedték a villamosról Ottlikot, visszakísérték a hotelbe, s jelezték, jelenléte a továbbiakban nem kívánatos.