Királysír a harcos történelemből – Székesfehérváron több ponton történelmet írtak

A fegyveres összecsapások mintegy keretbe fogják, foglalják Székesfehérvárt, valamint azt, hogy a megyeszékhely és a megye miként kapcsolódott be a történelmi eseményekbe: a szabadságharc első győztes csatáját, a pákozdit, 1848. szeptember 29-én vívták, az utolsó csata pedig 1849. augusztus 10-én játszódott le Fehérváron. Egyébként a megyeszékhely 1848–49-es története két népfelkelés között zajlott le: október 3-án a horvát helyőrségi csapatokat fegyverzik le, 7-én a Roth és Phillippovich császárikirályi vezérőrnagyok vezette hadtest legyőzése, vagyis az ozorai csataként ismert ütközet következik. A zárópont az 1849. augusztus 10-i, úgynevezett haleszi felkelés, amikor a fehérvári népfölkelők a nemzetőrök vezetésével a császári katonasággal (eredménytelenül) szálltak szembe.

Nos, ilyen körülmények között találják meg december elején (a magyar szempontból győztes pákozdi csata után, illetve a magyar szempontból vesztes december 30-i móri csata előtt) III. Béla és második felesége, Antiochiai Anna sírját, amelyről Petőfi Sándor és Garay János is levelezett. Mi több, Garayhoz hasonlóan Kossuth Lajos mint az Országos Honvédelmi Bizottmány elnöke is megtekintette – a pesti bemutatás során – a Fehérváron feltárt régészeti „kincseket”, amelyeknek azóta sem találjuk párját. Hiszen az egyetlen bolygatatlan királysírt lelték meg ekkor. Aki pedig abban az időben tanulta vagy tanította a történelmet, és betekintett a sírba, a főbb ismertetőjegyek alapján mind tudni vélte, hogy ott III. Bélát találták meg. Többek között azért, mert a jeruzsálemi kereszt nem mindenkinek lóghatott a nyakában, de a koponyán található halotti királyi korona is árulkodó volt. Ez utóbbit Pauer János kanonok jegyezte le, aki a 19. század közepén az azonosítást is végezte.

A történelem egy további izgalmas szelete, hogy Petőfi e hatalmas jelentőségű feltárással kapcsolatos vélekedését is ismerjük; arról a költő egy, a halála után megtalált, 1849. január 12-re keltezett feljegyzésben ír. Mint Demeter Zsófia történész egy korábbi publikációjában megfogalmazza, ebben Petőfi „igazi republikánushoz méltóan vélekedik”, majd a vonatkozó sorokat citálja: „Több század óta feledve volt a hely, hová hajdan a királyokat temették Székesfejérvárott. 1848. vége felé meglelék a sírboltot s benne két Árpád-király csontjait. Ez csak egy évvel is előbb, nemzeti ünnep lett volna; most egy pár régiség-kedvelő tudóst kivéve, senkit sem érdekelt… a nemzet épen a királyok elleni harcát vívta. Mintha azért jöttek volna ki e holt királyok a sírból, hogy élő utódaikat lehíják magokhoz a trónról a porba.” A feltárás megítélése azonban sokszínű. Boross Mihály például így számol be Kossuth Hírlapjában 1848. december 20-án a régészeti leletekről: „Midőn egyfelől a habsburgok koronája porba hull, másfelől az elhúnyt királyok koronái a porból kelnek ki.”