tehetséggondozás

2019.04.22. 11:30

Hatodszor is nagydíjas a kápolnásnyéki Vörösmarty iskola

Céltudatos tervezőmunka áll a mögött, hogy immáron hatodik alkalommal hozhatta el Fejér Megye Nagydíját a kápolnásnyéki iskola. A tehetséggondozás hosszú és kitartó munka eredménye, melyben a legjobbakat már helyi szinten is kiemelik. Ezek a folyamatok érnek be minden évben a Diáknapokra.

S. Töttő Rita

Az idei diáknapokon is sok kápolnásnyéki diák vett részt, a kiemelkedő eredményért nagyon sokat dolgoztak

Fotó: az iskola

Sok munka van mögötte – szögezte le büszkén kérdésemre Katonáné Kutai Erika, a kápolnásnyéki Vörösmarty Mihály Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény felkészítő-szervező tanára, amikor arról kérdeztem, miért lehet olyan erős az intézmény, hogy immáron hatodik alkalommal hozhatta el a Fejér Megyei Diáknapokon Fejér Megye Nagydíját. Ez ugyanis nagyon jelentős eredmény – egy alkalommal is. De az, hogy „zsinórban” hatodik alkalommal (tavaly ugyanis épp így fogalmazva írtuk meg: „zsinórban ez már az ötödik év…”) – az már komoly alapokat és munkát jelent. Kétség sem fér hozzá, hogy a kápolnásnyéki iskolába azért záporoztak idén is az aranyak a különböző kategóriákból, mert itt nem egy hónappal a verseny előtt kezdődött a felkészülés... De erről hadd meséljen a szervező:

– A különböző kategóriákra való felkészülést már az éves programban tervezzük. A tanév elején munkaközösségi szinten megnézzük, hogyan tudjuk ezekre a kategóriákra felkészíteni a gyerekeket, mely kollégák segédkeznek ebben. Szűrjük a gyerekeket, helyi versenyeket szervezünk, ahol már a legjobb diákokat juttatjuk tovább. Őszre lezajlanak ezek a folyamatok, amelyeket már a koncentrált felkészítés követ – nyomatékosítja Katonáné. A csúcspont pedig a tavasz, amikor már kimondottan a fesztiválra készülnek a gyerekek. Céltudatos tervezőmunka szükséges ehhez – hangsúlyozza Erika –, mivel fontosnak tartják, hogy a kiemelkedő gyerekek megmutathassák magukat. A kápolnásnyéki iskolában a tehetséggondozás az alsó tagozattól kezdve a gimnáziumig szépen felépítetten zajlik. Ez az idei eredményeken is látszik.

Az idei diáknapokon is sok kápolnásnyéki diák vett részt, a kiemelkedő eredményért nagyon sokat dolgoztak
Fotó: az iskola

Vizuális műfajok

Nagyon eredményesek voltak a kápolnásnyéki diákok idén a fotó, film és új vizuális kísérleti műfajok kategóriában, amellyel – vallja be a tanárnő –, nem is nagyon foglalkoztak eddig. – Számunkra is teljesen új volt, de nagyon sok gyereket vonzott, többen is jelentkeztek rá. Volt, aki két aranyérmet is nyert – mondja. A másik eredményes a vers- és prózamondás, valamint az irodalom kategóriában a vers- és prózaírás volt, amelyben több kápolnásnyéki diák is jeleskedett. – Itt kifejezetten az a fajta egész éves felkészítő folyamat hozta meg a gyümölcsét, amelyet az iskola év elejétől fogva követ.

Könnyűzene

A könnyűzenei kategóriában is sikeresek voltak, ami nem véletlen, hiszen drámatagozatos iskolaként a kreatív ének tantárgyként is megjelenik az oktatásban, s kiemelik a különösen tehetséges gyerekeket. Az iskolák megyei rangsorában is előkelő helyet foglalt el idén az iskola: a hetedik lett. – Nagyon büszkék vagyunk az eredményekre – fogalmaz a tanárnő, hozzátéve: mind az összes 35 gyermekre, akik a Diáknapok 32 produkciójában vettek részt idén.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában