lehetőségek

2019.05.01. 07:45

Helyben tartanák az ercsi ifjakat

Munkáltatóknak és diákoknak szóló szakmai napot szerveztek nemrég a kisvárosban.

Bokros Judit

Modern technológiákkal is megismerkedhettek Fotó: a szervezők

Az „Esély, otthon, jövőforrás Ercsiben” projekt keretében egész napos esemény zajlott az Eötvös József Művelődési Házban. Pályázati forrásnak köszönhetően egyrészt munkáltatói fórumot, másrészt diákoknak szóló szakmai napot tudtak rendezi – mondta el Gólics Ildikó szakmai vezető.

Kedvezmény jár a kártyával rendelkezőknek

A délelőtt folyamán két nagyobb, nemrég Ercsibe települt cég és helyi vállalkozások képviselői számára ismertették a pályázati programot, amellyel a helyi fiatalokat próbálják helyben maradásra ösztönözni. Az önkormányzatnak már van egy – a pályázati kritériumoknak megfelelő – támogatási rendelete, s ennek köszönhetően az érintett fiatalok hat hónapon keresztül támogatást kaphatnak. A projekt egyéb elemeihez tartozik még a városi ifjúsági kártya bevezetése. Ez öt csatlakozó helyi cég közreműködésével tud megvalósulni, amelyek vállalták, hogy a kártyával rendelkező – szintén bizonyos előfeltételeknek megfelelő – ifjak számára kedvezményt biztosítanak. Délelőtt a Városkutató Intézet részéről is érkezett vendég, aki a Z-generációról tartott előadást, ami azért nagyon fontos, mert a munkáltatók így jobban megismerhetik a ma fiataljait. A Kormányhivatal munkatársa szintén bemutatott egy programot, majd délután Szakmák napjaként folytatódott a rendezvény.

Modern technológiákkal is megismerkedhettek Fotó: a szervezők

Kiállítóként az Óbudai Egyetem, a Kodolányi János Egyetem, a Dunaújvárosi Egyetem és a Dunaújvárosi Szakképzési Centrum képviselői voltak jelen, ők tájékoztatták az érdeklődőket az elsősorban nappali rendszerű képzési lehetőségekről. Ott volt még két helyi cég is. Gólics Ildikó hozzátette: az Eötvös iskolából 7-8. osztályosok érkeztek, de máshol tanuló ercsi fiatalok is részt vettek a rendezvényen, amelyen robotikáról, programozásról is szó esett.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában