Évforduló: a „vörös térkép” és Trianon reménytelen küldetése

Vizi László Tamás történésszel, a Kodolányi János Egyetem rektorhelyettesével Teleki Pál és a trianoni békeszerződés című előadása nyomán beszélgettünk. Teleki 1879. november elsején Budapesten született, egy erdélyi katolikus arisztokrata családban. Apja Teleki Géza politikus, belügyminiszter, író, a Magyar Történelmi Társulat elnöke, a Magyar Tudományos Akadémia tagja. Anyja Muráty Irén, egy pesti görög kereskedőcsalád leszármazottja. Gyermekkora a Partiumban, Szatmár vármegyében telt, már akkor élénken vonzódott a földrajz és a történelem iránt.

Teleki Pál: „Megtettem, amit tudtam, többet nem tudok tenni”

A Piarista Gimnáziumban 1897- ben érettségizett, a Budapesti Tudományegyetemen jogi, társadalomtudományi, földrajzi és mezőgazdasági tanulmányokat folytatott, 1903-ban az államtudományok doktora lett. 1908-ban feleségül vette az osztrák grófi családból származó Bissinger-Nippenburg Johannát; két gyermekük született, 1910- ben Mária, 1911-ben Géza. 1905 és 1910 között parlamenti képviselő, 1907-ben Szudánba ment, onnan visszatérve európai és amerikai tanulmányutat tett. 1909-ben a Földrajzi Intézet igazgatója, majd 1910-ben a Magyar Földrajzi Társulat főtitkára lett. A Japán-szigetek kartográfiájáról szóló könyve nagy siker volt; több elismerésben részesült, egyebek között megkapta a párizsi Földrajzi Társaság nagydíját. 1913-ban az MTA levelező tagjává választották. Tudományos munkásságát a Nagy Háború törte ketté: a történelem sodorta a politikai pályára, ő inkább tudós ember volt – emelte ki Vizi László Tamás. Önkéntesként a szerb és olasz fronton főhadnagyként szolgált, 1917-től ellátta az Országos Hadigondozó Hivatal elnöki tisztségét. Tulajdonképpen néprajzi tanulmányai vezették a „vörös térkép” megalkotásához.

A „carte rouge” gondolata 1918. november végén született meg. Báró Nopcsa Ferenccel, a kalandos életű albanistával és őslénykutatóval együtt rajzolta, s 1919. január elejére készültek el vele. Teleki és az angol vonal – a rektorhelyettes így fogalmazott az 1918–19-es évek fordulójának történéseiről. De mindhiába a jó kapcsolat, az antant missziók fogadása, kalauzolása, a magyar ügy melletti érvelés. Gróf Károlyi Mihály a magyar békedelegáció tagjának jelölte Telekit, aki Bernbe utazott, de Párizsba nem jutott el. 1919. április elején érkezett Bécsbe, június 2-án pedig vissza Szegedre. Június 6-ától külügyminiszter. Augusztus 5-én repülővel Siófokra, majd a románok által megszállt Budapestre utazott. József főherceg kérésére augusztus 21-én felállította a béketárgyalásokat előkészítő irodát. Kezdetben Ezry Sándor és gróf Csáky István segítette munkáját, majd szakértők egész csapata vette körül. Az iroda 1919. november közepéig a románok által megszállt Budapesten dolgozott. Teleki konflissal közlekedett, ugyanis a gépkocsit a románok rekvirálták volna. Az 1920-as év a magyar történelem egyik legtragikusabb időszaka. A vesztes országok ekkorra már aláírták a békediktátumokat, Magyarországot kivéve.

A tavaszi magyar– francia titkos tárgyalások végül nem vezettek eredményre – említette fel a történész. Az Apponyi Albert vezette magyar békedelegáció tagja volt főtárgyalóként Teleki Pál is. Itt került elő a már említett, a Kárpát-medence etnikai viszonyait ábrázoló térképe, amelyen piros színnel jelölte a magyarságot. Innen az elnevezés: „vörös térkép”, mely híven bizonyította, hogy mennyire igazságtalanok nemzetiségi szempontból a trianoni határok, hiszen az újonnan létrehozott Csehszlovákia és a délszláv állam, a későbbi Jugoszlávia, illetve a megnagyobbított Románia hatalmas, egybefüggő magyarlakta területeket kapott.

A nagyhatalmak figyelmen kívül hagyták a térképet, az érveket, és hazánkat megcsonkító határozatot fogadtak el.

(Jegyezzük meg: Teleki nem akarta, hogy erdélyi származású politikus írja alá a szerződést). Az aláírást végül Benárd Ágost munkaügyi és népjóléti miniszter és Drasche-Lázár Alfréd rendkívüli követ és meghatalmazott miniszter volt kénytelen vállalni 1920. június 4-én. „Nehéz, rendkívül nehéz pillanatban kellett vállalnunk a kormány átvételét” – nyilatkozta 1920. július 19-én Teleki Pál, ekkor már mint miniszterelnök. „Vállaltuk e nehézségek teljes tudatában, bátran nézve szembe mindazzal, ami ezeket a nehézségeket okozza, jöjjön bárhonnan is, tudatában ugyan erőnk végességének és gyöngeségének, de erős akarattal…” És hátravolt még a feketeleves – tette hozzá Vizi László Tamás –, a békediktátum becikkelyezése és ratifikációja. Leszögezhetjük: a trianoni békeszerződés ratifikációjának aligha volt alternatívája. Annak elutasítása a hadiállapot kiújulását jelentette volna, amely a csonka Magyarország puszta létét veszélyeztette. Teleki a trianoni békét követően szakmai érvekkel igyekezett alátámasztani a magyar revíziós törekvéseket. De ez már egy másik történet…