2019.08.27. 14:45
Ötödször rendezik meg Sárosdon a Kapa-kupát
Már javában építik a Kapa-kupa idei pályáját, amely a korábbiakhoz képest ismét több újítást tartalmaz majd.
A szervezők már múlt szombaton nekiláttak a pályaépítésnek
Fotó: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap
Sztupa Balázstól, az egyesület vezetőjétől megtudtuk: meglepetés volt a szervezők számára, hogy a tavalyi 50 után idén 60 fősre emelt mezőnylétszám a nevezés május eleji kiírását követően 5 napon belül kitelt. Idén is jönnek az ország széleiről is, de érdeklődtek határon túliak is a részvétel feltételeiről.
Augusztus 31-én délelőtt 9-től délután 5-ig indítják majd a versenyzőket, akik közül a legjobbak a 600 méteres pályát tavaly 4 és fél perces idő körül teljesítették.
![](https://cdn.feol.hu/2021/09/p-rFeWC-tGiFcMUXuDtql0lzskj_TmYJ4NMy-aABNQY/fill/4368/2912/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzRlMDU3MWIwODJiMjRhODY4MzE5OTgzODc0YjQxNTIx.jpg)
Fotó: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap
A rajtnál idén is itt lesz Trabarna, aki az idei dátumot már a tavalyi versenynap estéjén beírta a naptárjába. Mint megtudtuk: idén a szervezők még inkább igyekeznek a gyerekekkel érkezők kedvében járni.