2019.09.07. 14:30
A tavaly májusban átadott ravatalozó méltó emlékhely a lajoskomáromi temetőben
Hamarosan kerítés is vigyáz az örök álmot alvók békességére.
A környezethez illő, védelmet adó kerítés épül Fotó: SZNJ
A kerítés iránti igény korábban felmerült már a nagyközségben, ez 2018 májusában írásban is megfogalmazódott. Ugyanis már a ravatalozó átadásáról szóló cikkünkben lejegyeztük: „egy komplex felújításba vágtak bele a településen, hiszen a következő időszakban vízvételi helyeket alakítanak ki, sétányokat és (a tervek szerint) urnafalat építenek, a vadállatok elől bekerítik a temetőt, valamint bővítik azt”.
![](https://cdn.feol.hu/2021/09/b-um1C04W3w8NR3ABD7B5bV-IMW18u-6xgWXVxfRlZ0/fill/1470/980/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzU2MWUwZDUxZDg0MTQ5Y2Y4MTM3OTM4YmFmYjk3OTY5.jpg)
Pirtyák Zsolt polgármestertől tudjuk, az épülő – és hamarosan elkészülő – temetőkerítés önerőből jön létre, az önkormányzat saját kft.-je által. A remélhetőleg a vadakat is távol tartó térelválasztó mindhárom (katolikus, evangélikus, református) felekezeti temetőt átöleli majd, azaz legalább 200 méter hosszú lesz. Az alapja vasbeton, az oszlopok téglából emelkednek a magasba, a méltó kinézetet és a védelmet pedig vas- és fabordázott anyag szolgálja.