Az idegenrendészettől kaptak segítséget

2020.11.08. 15:15

Kisbusszal mehetnek a közeli tanyákra az alapi polgárőrök

Egy 9 éves mikrobuszt kapott meg használatra a 15 éves Alapi Polgárőr Egyesület. Budapesten, a Puskás Aréna parkolójában vehették át.

Majer Tamás

Rompos Mihály és neje az új mikrobusszal

Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap

Ezt a mikrobuszt – és még másik hármat – az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság adományozta az Országos Polgárőr Szövetség részére, ők választották ki az alapiakat, így váltak kedvezményezettekké. Az Alapi Polgárőr Egyesület elnökével, Rompos Mihállyal és titkárával, Romposné Mártával beszélgettünk, akik nem mellesleg 42 éve házasok. Rompos Mihály elmondta, az újonnan használatba vett 9 személyes Volkswagen Transporter ugyanúgy részt vesz majd a falu életében, mint a többi szolgálati járművük. A flottában eddig egy személygépjármű, egy segédmotor-kerékpár, két sima és két elektromos kerékpár volt. A titkár elmondta, hogy a településhez tartozó hat tanya – az Alpek tanya, a Vancsay tanya, az Arany külsőtanya, amely egyik részén közel 100 értelmi fogyatékkal élő ember él, a Réh puszta, a Kazsoki tanya és a Sörke major bejárása végett különösen fontos, hogy megérkezett a mikrobusz. Személyszállítást és élelmiszer-kiszállítást is végeznek.

Rompos Mihály és neje az új mikrobusszal
Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap

– Olyan 7 kilométeres körzetben tartoznak ide a faluhoz – mondta az asszony. – A Réh pusztától kivezető út elég rossz, traktorok járta földút, de ki szoktunk menni. Gazdálkodók élnek a tanyákon, de vannak állattartók is. A telepeiket ellenőrizzük. Jó sokan, huszonketten vannak az alapi polgárőrök, de nem elégednek meg, szeretnék, ha minél több fiatal csatlakozna hozzájuk. – A polgárőrségnek és mindenkinek jót tenne, ha már kis korban megszoknák a gyerekek az önkéntességet – fogalmazott Romposné.

Rompos Mihály elmondta, hogy a 3 éve használatukban lévő székházukat októberre sikerült felújítaniuk. Helyi vállalkozók segítették őket ebben, az ingatlant egyébként a község önkormányzata bocsátotta rendelkezésükre.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában