Egyes fehérvári utcák névadóiról kevés szó esik, őket mutatjuk be

Az utcanevek tekintetében Székesfehérvár igen gazdag palettát mutathat fel. Írók, költők, hadvezérek, folyók és városok nevei is szerepelnek a megyeszékhely térképén. Vannak személyek, akikről az iskolai tanulmányaik során mindenki tanult, így senkinek sem kell bemutatni, hogy ki volt Jókai Mór, Arany János, József Attila vagy éppen Petőfi Sándor. Hadvezéreink neve – ha máshonnan nem is –, a történelemórák emlékeit felidézve szintén ismerősen cseng.

Szintén az iskolai tanulmányokhoz köthetően ismerhetjük azon folyók és városok neveit, amelyek sok utcatáblán visszaköszönnek. Akadnak azonban olyan személyek, akiknek neve az iskolai évek során nem kerül szóba, mégis valamilyen oknál fogva maradandót alkottak, így méltán kiérdemelték, hogy egyes közterületek említésekor az ő nevük is elhangozzon. Nézzük először az egyik belvárosi utca névadóját, Koch Lászlót. Az 1909-es születésű orvos a Magyar Életrajzi Lexikon szerint Polgárdiban volt körorvos. 1941-ben munkaszolgálatra vitték, ahonnan három évvel később megszökött. Budapesten bujkált, majd Mohán élt, ahol folytatta orvosi tevékenységét.

Később visszatért Székesfehérvárra, ahol vezető szerepe volt a közegészségügyi ellátás, az Országos Társadalombiztosító Intézet és a gyógyszertárak megszervezésében. A város tiszti főorvosaként létrehozta a körzeti orvosi szolgálatot. 1945-ben letartóztatták, és mint kommunista szimpatizánst és szökevényt kivégezték a Városház téren. Horvát István neve elsődlegesen történész mivolta miatt maradt fenn a köztudatban, azonban számos nyelvészeti és irodalomtörténeti munka is köthető hozzá. Egyetemi tanulmányai mellett Ürményi József országbíró gyermekeinek nevelője volt Válon. Megjelent kötetében tagadta a finnugor eredetet, a magyarokat a pártusokkal és a szkítákkal azonosította.

Nézetei iránt élénk érdeklődést mutatott Vörösmarty Mihály is, aki figyelmesen hallgatta az őstörténeti fejtegetéseket. 1884-ben emléktáblát helyeztek el Horvát István tiszteletére. A korábbi Új utca azóta az ő nevét viseli. Waldstein János uradalmi tiszttartójaként, gazdatisztként kereste kenyerét Mancz János. Jó barátságot ápolt Széchenyi Istvánnal is, akinek törekvéseit hűen követte. Nyugdíjba vonulása után feleségével Székesfehérvárra költözött a Malom utca 2. szám alatti kis házba. Fehérvári tartózkodásuk során több közjóléti és közművelődési intézményt támogattak. Halálakor a végrendeletében meghatározott

„kisdedóvodai alapítvány” felépítésére és felszerelésére 30 ezer forintot adományozott. Az óvodát a Kórház utca (ma Rákóczi út) és a Könyök utca (ma Mancz János utca) sarkán építették fel 1906-ban, s a következő évben nyitották meg 130 gyermek számára.

Az óvoda mellett Mancz az aggintézet, a tűzoltóegyesület, az árvaház és a diákösztöndíjak céljaira is hagyományozott kisebb-nagyobb összegeket. Hübner András és Gánts Pál neve – főképp haláluk miatt – egyazon esemény kapcsán maradt fenn. Nézzük az előzményeket! 1849. augusztus 10-én, három nappal a világosi fegyverletétel előtt volt az úgynevezett „haleszi felkelés”. Az esemény részleteiről Demeter Zsófia és Gelencsér Ferenc Fehérvár történetét feldolgozó kötetében olvashatunk:

„Kétezer népfölkelő fogadta a városba visszaérkező császáriakat a Halesz környékén. A hajnalig tartó kézitusában a népfölkelők helytálltak, ám a szuronyroham és a gyújtogatás ellen nem volt mit tenniük. A népfölkelők egy része a tűz oltásához fogott, ennek ellenére 70 ház leégett. Fegyverrel a kezében fogták el a császáriak Kuczka Mihály kovácsmestert, Varga Mihály és Gánts Pál szűcsmestert, Uitz Ignác kőművesmestert, Hübner András és Havelka Ferenc tímármestert, székesfehérvári polgárokat, akiket augusztus 14-én a hírhedt pesti Újépületben kivégeztek.” A hat fehérvári férfi a szabadságharc utolsó hőse, és egyben a megtorlás első áldozata volt.