Frissen Fejérből

2021.06.23. 16:00

A magyar értékek fellegvárában járt a Fejér megyei csoport

A Közösségépítő Kultúránk elnevezésű rendezvénysorozaton egy pusztaszabolcsiakból és besnyőiekből álló csoport is részt vett. Az élményekkel teli útról Czöndör Mihályné Joó Katalin, a kirándulás egyik szervezője nyilatkozott.

Szücs Zsuzska

A lakitelki túráról szép emlékekkel tért haza a pusztaszabolcsi és besnyői kirándulókból álló csoport

Fotó: alapítvány

Baki Ferencné, a besnyői könyvtár dolgozója, illetve a Pusztaszabolcsi Hagyományőrző és Hagyományteremtő Alapítvány szervezte a buszos utazást, amelyet egy hungarikum-kvíz kitöltésével tettek színesebbé és élvezetesebbé a résztvevők számára. Nagy volt az egyetértés a válaszok terén, egyetlen témában alakult ki egy kis vita a férfiak körében, mégpedig a pálinkafogyasztás ideális hőmérsékletének kérdésében.

A kirándulók délelőtt a Déryné-program keretében a Lakitelek-Tőserdő Kemping területén felállított rendezvénysátorban egy színházi darabot néztek meg. A Békéscsabai Jókai Színház művészei a Hajnalban, délben, este című olasz vígjátékot adták elő. A könnyed szerelmi történet megalapozta a jókedvet a nap további részéhez.

A szellemi felüdülés után a csoport a Nemzeti Művelődési Intézet székházához látogatott el, ahol egy finom ebéd és házi rétes után az intézet történeti és kulturális jelentőségével ismerkedhettek meg, helyi idegenvezetők segítségével.

Ezután a Népfőiskola Alapítvány Hungarikum Ligetében tettek egy hosszú sétát, kisebb csoportokban. Egy csodálatos, ízig-vérig magyar világ tárult az érdeklődők elé. Többek között a Szent István-kápolna, a Bibliaház, a Széchenyi Ház, a Kölcsey Ház, a Keresztény és Nemzeti Panteon és a Vezéri Körjurta autentikus, múltat idéző épületei kápráztatták el a csoport tagjait.

A lakitelki túráról szép emlékekkel tért haza a pusztaszabolcsi és besnyői kirándulókból álló csoport
Fotó: alapítvány

A délutáni program második felében az alföldi tájba és a Hungarikum Liget épületegyütteséhez illeszkedő Nemzeti Művelődési Intézet székházát tekintették meg.

– A székház stílusa, díszítése tisztelgés elődeink előtt, egy kor előtt, amikor a kultúra és a mindennapi élet elválaszthatatlanul egybeforrt – fogalmazott Czöndör Mihályné Joó Katalin. A ház homlokzatán található homlokzatdísz szalagszerű díszítő elemei a Biblia történéseit és a magyarság történetét idézik. A bejárat felett egybeforr a keresztény kultúra a magyarsággal. Az utolsó megálló a Magyarság Harangja volt, amelyet 2020. június 4-én, a Nemzeti Összetartozás Napján szenteltek fel.

Czöndör Mihályné így ítélte meg a látottakat: – Lakitelek egy gyönyörű példa arra, hogyan lehet és kell egy biztos alapra, elődeink értékeire építkezni, amely munkánkat, ünnepeinket beragyogja.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában