Frissen Fejérből

2021.08.26. 07:20

A dombról lezúduló autók lassulását kényszerítik ki a biztonság érdekében Vértesboglárnál

Csákvár Bicske felőli végétől a felcsúti településvégi körforgalomig, 11,7 kilométer hosszan újítják fel a negyvenhárom éves aszfaltborítást a nagy forgalmú úton.

Zsohár Melinda

Napi négyezer jármű koptatja ezt a szakaszt

Fotó: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap

A vértesboglári katolikus templom előtt tartott tájékoztatást a legújabb munkaterület-átadásról Tessely Zoltán országgyűlési képviselő, Sztányi István polgármester és Molnár István, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Fejér megyei igazgatója. Ez az út 1978-ban épült, nyomvályút koptattak az autók az úttestbe, megérett az idő a korszerűsítésre, hangsúlyozta Molnár István. Az ezerlelkes, szép fekvésű faluba a dombról szinte lezúdulnak a gépjárművek, hiába a korlátozás, alig lassítanak, mondta el Sztányi István. A napi négyezer gépjármű tíz százaléka nehézgépjármű, sok a baleset, két halálos kimenetelű volt öt éven belül.

Napi négyezer jármű koptatja ezt a szakaszt
Fotó: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap

A beruházásra fordított 1,6 milliárd forint nemzeti forrásból származik, nagysága tükrözi az útrekonstrukció alaposságát.

Forgalomcsillapító sziget épül, s a három pár buszmegálló bazaltbeton-borítást kap a nagy igénybevétel miatt. Tízezer tonnányi, kétrétegű aszfaltborítást fektetnek a felmaratott úttestre. Villogó lámpás zebrák, útpadkajavítások, a csapadékvíz-elvezetés korrekciója, 175 új közúti jelzőtábla kihelyezése képezik részét a 120 nap alatt kivitelezendő munkálatoknak.

A három ütemben Söréd-Zámoly, Zámoly-Csákvár, és most Csákvár-Felcsút között összesen 31,5 kilométernyi útszakasz újul meg az országos közútfelújító program során.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában