Frissen Fejérből

2021.08.25. 10:00

Idén is megtartották a Fejér megyei Szakmai Tanévnyitó Konferenciát

Ötödik alkalommal rendezték meg a tanévnyitó konferenciát. A városháza dísztermében tartott szakmai fórum résztvevőit Mészáros Attila, Székesfehérvár alpolgármestere is köszöntötte.

Palocsai Jenő

Fotó: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma, az Oktatási Hivatal, illetve a Klebelsberg Központ idén is megtartotta a Fejér megyei Szakmai Tanévnyitó Konferenciát. A kedd délutáni eseményen Mészáros Attila tartott ünnepélyes megnyitót. – A mai nap legfontosabb híre, hogy itt vagyunk, és már az is öröm, hogy személyesen is találkozhatunk. Bízom benne, hogy szeptember elején a diákok a padokban ülnek, a tanárok pedig a katedrán állnak majd, vagyis hogy jelenléti oktatás keretében indul el az előttünk álló tanév. Ha így lesz, talán remélhetjük, hogy a városi tanévnyitó és a három éve nem tartott központi tanévzáró sem marad el.

Fotó: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap

Az alpolgármester hozzátette, hogy az intézmények felkészítése a minőségi oktatásra folyamatban van, így például felújítás alatt áll az Arany János EGYMI épülete, és ezzel párhuzamosan készülnek a tervek 15 oktatási intézmény energiakorszerűsítésének ügyében. A megnyitóbeszédet követően a székesfehérvári Hermann László Zeneművészeti Szakközépiskola és Alapfokú Művészeti Iskola tanulóinak műsorával folytatódott a ráhangolódás a szakmai előadásokra.

 

A szonátatételek utáni tanácskozáson Madarász Hedvig, az Emberi Erőforrások Minisztériuma főosztályvezetője, Sipos Imre, az Oktatási Hivatal elnökhelyettese, Török Szabolcs, a Székesfehérvári Tankerületi Központ igazgatója, valamint Galambos Zsuzsanna, az Oktatási Hivatal Székesfehérvári Pedagógiai Oktatási Központ főosztályvezetője tartott előadást. A szakmai rész zárt ajtók mögött zajlott.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában