Frissen Fejérből

2021.08.25. 09:00

Mindenhova eljuttatják az áldott keresztet

Kedden Fejér megyébe érkezett az Áldott Kereszt Egyesület által életre hívott Mária-zarándoklat.

Baráth Eszter

A kereszt autentikus zene kíséretében érkezett a templomba

Fotó: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap

A zarándoklat során azt az áldott keresztet viszik el minden megyébe, amely a Vatikánban négyszer, Erdélyben pedig egyszer részesült pápai áldásban. Kedden kora délután az öreghegyi Magyarok Nagyasszonya Plébániára érkezett a kereszt, mely a Komárom–Esztergom megyei csatka–szentkúti kegyhelyen, a magyarországi cigányság legjelentősebb és legnagyobb búcsújának helyszínén lelt otthonra évekkel ezelőtt.

Az Áldott Kereszt Egyesület tevékenységének legfontosabb célja a cigányság kulturális hagyományainak ápolása, népszerűsítése és vallási kötődésük erősítése. Ezek jól megmutatkoztak a székesfehérvári látogatás során is, hiszen a kereszt autentikus zene kíséretében érkezett a templomba, ahol rövid áhítatra is sor került, majd a jellegzetes dallamok ismételt felhangzása mellett kísérték azt ki.

A kereszt autentikus zene kíséretében érkezett a templomba
Fotó: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap

Kövesi Csaba, az Áldott Kereszt Egyesület elnöke a helyszínen többször elmondta, számukra rendkívül fontos a hit, melyet átadnak a családjaikba érkező minden gyermeknek, ennek fényében a keresztet a felnőttek mellett gyermekek is kísérték Székesfehérváron is.

Kövesi Csaba elmondta, a zarándokút végét Budapest és a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus jelenti majd. Kiemelte, a cigányság minden tagját arra buzdítja, látogasson el a pápai szentmisére, a Vatikánban többször szeretettel fogadták a keresztet, amit most nekik is viszonozniuk kell.

Az Áldott Kereszt Egyesület és jelképük a keddi délután során Dunaújvárosba is ellátogatott, ahol a székesfehérvárihoz hasonló keretek között minden érdeklődő megnézhette a 2003-ban készült áldott keresztet.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában