Frissen Fejérből

2021.09.20. 07:30

A perkátai díjözön Gyulán is folytatódott

2021. szeptember 16-18. között rendezték meg a Gyulai Pálinkafesztivált – Gyula a pálinka fővárosa alcímmel, melynek keretében szeptember 17-én tartották meg a Brillante 2021 – Gyula Hungarian Spirits Award Bér- és Magánfőzők Nemzetközi Párlat Versenye eredményhirdetését. Idén ez volt a legrangosabb és legnívósabb verseny hazánkban.

Vigh György

László Norbert a kategóriagyőzelemért kapott CHAMPION díjjal

Fotó: László Norbert

Perkátát László Norbert képviselte ezen a rangos versenyen, aki a következőket nyilatkozta:

„Erre a megmérettetésre közel 150 nevező 911 mintát nyújtott be. Magyarországon kívül Romániából, Szerbiából és Szlovákiából érkeztek nevezések. A verseny fővédnöke Nagy István agrárminiszter úr volt. A beérkezett mintákat egy 22 főből álló szakmai zsűri vizsgálta és pontozta, hozzátesszük, hogy nagyon szigorúan. A nevezett tételek alig 10%-a kapott csupán arany minősítést. Ez azért nagyon sokat elárul.

László Norbert a kategóriagyőzelemért kapott CHAMPION díjjal
Fotó: László Norbert

Kimagasló eredményeimnek köszönhetően elnyertem a Gyulai Várfürdő különdíját, továbbá több mint 100 körte közül kategóriagyőztes lett a Bosc Kobak.

A nevezett tételeim közül kilencet tartott érmes minősítésre megfelelőnek a szakmai stáb. 3 arany, 3 ezüst és 3 bronz minősítést kaptam. Arany minősítést érdemelt ki: a Szilva, a Bosc Kobak körte és a Trópusi mix. Ezüst minősítésben részesült: a Sárgamuskotály törköly, a Kékszőlő seprő és az Érdi Jubileum meggy. Bronz minősítést szerzett: a Sárgamuskotály szőlő, a Regina cseresznye és a Vadcseresznye.

Amire nagyon büszke vagyok, hogy hosszú idő után újra szerepeltek ezen a rangos nemzetközi versenyen a perkátai párlatok is!”

Szívből gratulálunk!

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában