Frissen Fejérből

2021.09.06. 08:00

Ez évben is jól sikerültek a Csókakői Várjátékok

Péntek este Piramis-koncerttel vette kezdetét a 22. Csókakői Várjátékok, amelyet idén az időjárás is a kegyeibe fogadott. A díjak átadása mellett a szombati ünnepségen egy újabb testvértelepülési megállapodást is aláírtak.

Borsányi Bea

Fűrész György Csókakő, illetve Marginean János Kövend és Várfalva polgármestere írt alá

Fotó: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap

Annak idején, 1999-ben a Csókakői Várbarátok, akik célként tűzték ki a megye egyetlen fennmaradt középkori várának a felépítését, kezdeményezték a várjátékok létrehozását. A romos vár azóta majdnem felépült, ma már messziről látszik a Vértes oldalában. Vele párhuzamosan a rendezvény is komoly, háromnapos programmá nőtte ki magát, amelyre a határon túlról is érkeznek fellépők és az ország több pontjáról a résztvevők.

Az esemény jó alkalom arra is, hogy átadják a Csókakő legszebb portája, illetve a Csókakőért elismeréseket. Fűrész György polgármester büszkén mondta el, hogy idén is több jelöltje volt mind a két címnek, akik közül a képviselő-testület egy-egy díjazottat választott ki. A Csókakő legszebb portája elismerést Szabó Szilárd és felesége vehette át. A Csókakőért érdemérmet Mensáros Zsuzsannának ítélték, aki lassan öt évtizede szolgálja a falut: előbb pedagógusként, majd községi könyvtárosként dolgozott, de volt önkormányzati képviselő és két évig alpolgármester is. Az elöljáró kiemelte: közfeladatait társadalmi munkában látta el.

Fűrész György Csókakő, illetve Marginean János Kövend és Várfalva polgármestere írt alá
Fotó: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap

A díjak átadását követően a színpadon írták alá a Csókakő és az erdélyi Kövend között létrejött testvértelepülési megállapodást, amely a két település önkéntes tűzoltó-egyesületeinek együttműködéséből indult. Két éve a csókakőiek ajánlottak fel különböző tűzoltó felszerelést az erdélyi faluban újjáalakuló tűzoltó-egyesületnek. Tehették mindezt azért, mert nekik is van egy bőkezű, luxemburgi támogató tűzoltó-egyesületük, akiktől rendszeresen kapnak adományokat.

A továbbiakban a színpadon bemutatkozott a Csókakői Szent Donát Borrend, majd a Csókakői Várbarátok Egyesülete, aztán jöttek a harcászati, a hangszeres, a viselet, a csikós és a szamaras bemutatók. Mindeközben lehetőség nyílt a várat idegenvezetés kíséretében bejárni, a borutcában pedig a környék borait kóstolgatni. A jó hangulatot tovább fokozták az egymást követő zenés műsorok – volt operett, musical, magyar nóta és fellépett Vadkerti Imre, a Kormorán énekese is. A napot este lézershow és tűzijáték, majd pedig a Viking együttes bulija zárta.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában