2021.09.27. 09:00
Megnyitották a pátkai zsilipet, mérés kezdődik
Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap
Ahogyan azt már pénteken a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság bejelentette, vasárnap délután Szajkó Lajos gátőr megnyitotta a Pátkai-víztározó zsilipjét és átmenetileg, előre láthatóan néhány napon át eresztik majd a vizet a Velencei-tó irányába. Az intézkedés lényege, hogy az elkövetkezendőkben több ponton mérik a meginduló víz minőségét, azt, hogy természetes módon mennyit tisztul, mire a Császár-vízen keresztülhaladva az aszályos évben már régóta nélkülöző Velencei-tóig ér.
![](https://cdn.feol.hu/2021/11/LHP7CRS6ZJDHYThP0i4o1SbBZrDFrb2-YjEceJyTavU/fill/2560/1707/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzhiYTlhYmIwNDFjNDQ2ZGE4YTVlZWQzODdkZWJiZjM5.jpg)
Ez az adat – az alga, azaz a klorofill tartalom csökkenése – jelzi majd előre, mikor lehet megkezdeni a tartósabb vízpótlást. A Zámolyi-víztározó zsilipje már egy ideje szakaszosan nyitva van, a létesítmény a lehalászás után, várhatóan október végéig teljesen kiürül. Vize azonban nagyjából csak valamivel több, mint tíz centimétert emelhet a Velencei-tó jelenlegi szintjén, amely vasárnap Agárdnál már csak 71 centiméteres volt. A helyzeten valamelyest javíthat a jövő hétre jósolt csapadék és a hűvösebbre forduló idő.
Frissen Fejérből
- Közösen a felnövekvő generációkért, a fehérvári gyermekekért
- Dicsérjétek trombitaszóval! - folytatódik a Harmonia Albensis templomi koncertsorozat
- Kigyulladt egy autó Székesfehérváron
- Szén-monoxid keletkezett egy dunaújvárosi lakás fürdőszobájában
- Gólyahír: velük gyarapodott Fejér vármegye az elmúlt napokban