Frissen Fejérből

2021.10.02. 08:00

Lépcsősoron futottak az újvárosi tűzoltók

A tizenkettedik lépcsőfutást rendezte meg a Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Újvárosban a Római városrészi víztorony mögötti lépcsősoron.

Agárdy Csaba

Kétszáz lépcsőn kellett felfutni a Duna-partról a víztoronyig a résztvevőknek. A képen Molnár Emese újságíró a célba érés után, mellette Orosz Csaba egykori tűzoltóparancsnok

Fotó: Szabóné Zsedrovits Enikő / Dunaújvárosi Hírlap

Ezen a hagyományos futóversenyen megyei önkormányzati, önkéntes, létesítményi, valamint hivatásos tűzoltók vesznek részt. Szabó-Bisztricz Anett-től, a Fe­jér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivőjétől megtudtuk, az újvárosi viadal egyedülálló az országban, mert a lépcsőfutást beltéren szokták megrendezni, az itteni viszont szabadtéri.

– Teljes felszerelésben kell megtenni a távot, ami azt jelenti, hogy huszonöt kilogrammot cipelnek magukon a tűzoltók, kétszáz lépcsőfokon át. Három korcsoportban rendezik meg a viadalt, harminc év alattiaknak, harminc és negyven év közöttieknek, illetve a negyven év felettieknek. Negyvenketten neveztek az idén, a székesfehérvári, a dunaújvárosi és a sárbogárdi hivatásos tűzoltóság, a dunaújvárosi Véd-Sz két létesítményi csapata, a Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, a bicskei önkormányzati tűzoltóság és a lajoskomáromi önkéntes tűzoltó-egyesület képviseletében – tudtuk meg a szóvivőtől.

Kétszáz lépcsőn kellett felfutni a Duna-partról a víztoronyig a résztvevőknek. A képen Molnár Emese
újságíró a célba érés után, mellette Orosz Csaba egykori tűzoltóparancsnok
Fotó: Szabóné Zsedrovits Enikő / Dunaújvárosi Hírlap

A versenyt Vizi Ignác tűzoltó ezredes, a Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatóhelyettese nyitotta meg, jó hangulatot és balesetmentes versenyzést kívánva mindenkinek. Egyenként indították a résztvevőket, és hogy minél izgalmasabb legyen a verseny, a tavalyi első három helyezett volt az utolsó három induló. A feladat emberpróbáló, és egy ilyen lépcsőfutást megtekintve jöhet rá az ember, hogy a tűzoltóknak milyen kiváló kondícióra van szükségük. Maszkban, légzőkészülékkel, palackkal felfutni a Duna-partról a víztoronyhoz igen kemény feladat.

Végül, de nem utolsósorban büszkén tudósítunk arról, hogy kolléganőnk, Molnár Emese is teljesítette a feladatot, ő indult elsőként Orosz Csaba egykori tűzoltóparancsnok mentorálása mellett. Bár fél távnál halál közeli állapotba került, de akaraterőből jelesre vizsgázott, és végül is három perc alatt abszolválta a kihívást. A 12. lépcsőfutó versenyt a papírgyári tűzoltók nyerték meg.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában