Frissen Fejérből

2021.11.16. 17:00

Az együttműködés erősítésére szövetkeztek Fülén

Az est hopmestereként, Zsuzsanna, némi interaktív kérdezz-felelekre kapacitálta a fülei művelődési házban fehérasztal mellett helyet foglalókat. A randevú elnevezésének összetétele és tartalma iránt érdeklődött. Nevezetesen, kinek mi jut eszébe arról, hogy Civil évzáró libalakoma?

V. Varga József

Némethné Rózsa Judit (b), Hársádi Júlia, Kovács Katalin, Kiss Róbert, Miskei Rita, Papp Rita és Csapóné Máthé Zsuzsanna

Fotó: V. Varga József / Fejér Megyei Hírlap

Végül mindhárom kifejezés értelmet nyert (legelőször is a libalakoma)… Részben a viszontválaszok nyomán, a bemutatkozások során, no meg a rendezvény egyes történései útján.

A kistelepülésen, pályázaton nyertek támogatást a civil est megrendezésére. A Márton nap pedig jó ürüggyel szolgált egy kis vigasságra, lakomára ugyancsak. „A legnagyobb ajándék, hogy most bennünket is kiszolgálnak” – hallatszódott innen-onnan a különböző egyesületeket képviselő hölgyek-urak köréből.

– Bátran leszögezhetjük – fogalmazta meg Csapóné Máthé Zsuzsanna, a BarátFüle Egyesület elnöke –, hogy jelen alkalmunkkal a helyi civil szervezeteink közötti együttműködés erősítésére szövetkeztünk. Öröm számunkra, hogy végre Fülén is elkezdődött a párbeszéd, s nemcsak környékbeli (Jenő, Kőszárhegy, Polgárdi és Úrhida) barátainkkal töltjük el időnként és alkalmanként a szabadidőnket. Jelentem, máris közösen kezdtük el megszervezni az előttünk álló adventi hétvégék programját.

Némethné Rózsa Judit (b), Hársádi Júlia, Kovács Katalin, Kiss Róbert, Miskei Rita, Papp Rita és Csapóné Máthé Zsuzsanna
Fotó: V. Varga József / Fejér Megyei Hírlap

Az est folyamán első szólóként Barta Tibor atya egyebek között elmondta, hogy a katolikus plébánia az egyházi épített örökség védelme pályázaton 15 millió forint támogatást nyert a Keresztelő Szent János születése-templom tornyának külső homlokzati javítására és festésére.

A frissen újjáalakult Füléért Közalapítvány munkájáról, terveiről Némethné Rózsa Judit, a kuratórium elnöke számolt be. Megújult a nyugdíjasklub, változott a vezetőség, gyarapodott a tagság, mindennapjaikról Kovács Katalin klubvezető mesélt. Hársádi Júlia, a Fülemüle Óvoda vezetője új kollégáit is bemutatta. Élet költözött a művelődési házba, közművelődési asszisztensként és könyvtárosként Miskei Rita fogadja az érkezőket. Egy pályázati lehetőségnek köszönhetően Papp Rita személyében falugondnok kezdhette meg munkáját Fülén. Kiss Róbert polgármester elmondta: a katolikus templomnál az idén is fényfestés várja majd az adventi látogatókat, az üvegfestéshez önkénteseket toboroznak.

A finom vacsorát és persze a tortázást megelőzően a siófoki, szabadbattyáni Happiness TSE táncosai varázsoltak a színpadon, a pörgős, tüzes koreográfiák Hetei Fruzsina és Loránth Éva munkáját dicsérték.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában