Frissen Fejérből

2021.11.08. 07:00

Történelmi tett és pillanat volt báró Eötvös József szombati újratemetése

Komolyságba öltözött jókedv jellemezte Eötvös József november 6-i újratemetését. Ha csordultak is könnycseppek a résztvevők arcán, azokat nem a gyász indította útjára, hanem az öröm és a büszkeség.

Majer Tamás

Megtörtént Eötvös József történelmi jelentőségű újratemetése

Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap

Spányi Antal megyés püspök mondott gyászmisét Ercsi Nagyboldogasszony-templomában az 1871-ben elhunyt Eötvös Józsefért és rokonaiért. Nagyszülei, Lilien József és Szapáry Julianna, valamint unokaöccse, Vieregg Gyula is részesült az újratemetésben.

– Fejet kell hajtanunk, hogy a teremtő Isten a magyar embert ilyen gazdag tehetséggel, szellemi, lelki kincsekkel, nagyvonalú természettel és igazán tág ölelésű szívvel teremtette meg – mondta a püspök bevezetésképpen. – A sokféle tehetség sokféle gyümölcsöt termett az ő [Eötvös József] életében. Mint országgyűlési képviselő gondja volt arra, hogy a kötelező iskoláztatást szorgalmazza és elindítsa azt az iskolareformot. Gondja volt a vallási közösségekre, és törődött azokkal, amelyekről úgy érezte, nincsenek egyenlő bánásmóddal fölkarolva, s tudott szót emelni értük – fogalmazott.

Megtörtént Eötvös József történelmi jelentőségű újratemetése
Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap

Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere kifejtette, az eötvösi közoktatás-politikának nagy része volt az ország 1867 utáni gigászi mértékű fejlődésében. Elmondta, Eötvös olyan alapokat teremtett meg, amelyet a trianoni katasztrófa után Klebelsberg tovább tudott fejleszteni, ki tudott teljesíteni, és garantálni tudta, hogy a halálra ítélt ország megmaradjon.

Freund Tamás, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke – aki a Szapáry–Eötvös-kápolnánál, a sírba helyezés előtt beszélt – is méltatta Eötvös oktatásra gyakorolt törvényalkotó tevékenységét.

– L. Simon László, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója emlékezetpolitikai kérdésekről beszélt: – Történelmi fordulataink, változatos politikai eseményeink következményeit három dologban mindenképpen tetten érhetjük: az épített környezet megváltoztatásában, a köztéri alkotások sorsának alakulásában, temetőink képének, halottaink sírköveinek eltűnésében, megváltozásában – mondta.

Lovas halottaskocsi vitte a koporsókat utolsó útjukra a Nagyboldogasszony-templomtól a Duna-parti
kápolnához
Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap

Három példát emelt ki. A trianoni diktátum után az elcsatolt területeken az új hatalom irtotta a magyar emlékeket. Az 1940-es évek végén hatalmat szerző kommunisták előszeretettel romboltak, az egyházat külön sanyargatták. Harmadik példája a rendszerváltozás volt, amely után viszont nem a rombolás, hanem építés, nemzetpolitikai adósságrendezés indult. Rámutatott, a kommunista időszakban készült alkotások nem szeméttelepen végezték, hanem múzeumokban!

Az adósságok törlesztésének is neki kellett fogni. – Temetetlen halottainkat el kellett temetni. Bármily szomorú is, ennek az országnak, ennek a népnek már-már a kultúrájának részévé vált, hogy nagyjainkat nemcsak egyszer, hanem többször is eltemetjük – fogalmazott.

Íme, egy újabb újratemetés. A történelem egy újabb rút sebének begyógyítása.

Előzmények:

[embed]https://www.feol.hu/kozelet/helyi-kozelet/eotvos-jozsef-akarata-szerint-ujratemetes-ercsi-4890940/[/embed]

[embed]https://www.feol.hu/kozelet/helyi-kozelet/szentnek-tartott-gyogyulast-hozo-partszakasz-folott-epult-fol-a-szapary-eotvos-kapolna-4916626/[/embed]

[embed]https://www.feol.hu/magazinok/a-mumifikalodott-testresz-segitette-eotvos-azonositasat-5266319/[/embed]

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában