Frissen Fejérből

2021.11.24. 09:00

Javában zajlik a munka a Kodály Zoltán Általános Iskolában

Hatalmas pénzösszegekből, mintegy 891 millió forintból újul meg a Kodály Zoltán Általános Iskola épülete – a munkálatok javában tartanak, s jó hír: hamarosan az ideiglenes megszüntetett mosdók közül újra nyílik néhány.

S. Töttő Rita

Fotó: S. Töttő Rita / Fejér Megyei Hírlap

Mostanra már áll az az épület a Kodály Zoltán Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola udvarában, amely a 891 millió forintos költségvetésű EFOP pályázatnak köszönhetően megoldja az intézmény torna- és kórustermi nehézségeit. Idén februárban jelentették be, hogy végre elindulhat a várva várt fejlesztés, melyre évek óta várnak, s amelynek költségei gyakorlatilag a duplájára nőttek a várakozási idő alatt. Sőt mi több, néhány fontos felújítási elem ez idő alatt kikerült a támogatási körből. De a kivitelezés kezdetekor jó hírként jelentette be Cser-Palkovics András polgármester, hogy a város segítséget ad a hiányzó elemek megújulásához. Kneifel Imre, az iskola igazgatója elmondta: mindamellett, hogy napi munkájuk mellett látják, hogy halad a munka, heti kooperációs értekezleten nyernek bepillantást a folyamatokba:

– Látjuk, lendületesen haladnak a munkálatok. Megtörtént többek közt a nyílászárók cseréje, ami nem csak ránézésre, de érzetre is új dimenziót ad a tantermekben tartózkodók számára. Az ablakok nyithatók, sőt mi több, zárhatók is – hangsúlyozta az igazgató, emlékezve az elmúlt évtizedek tapasztalataira, a becsavarozott ablakokra, ajtókra. – Ezek után ez nagy szó számunkra, hiszen korábban ki-be járt a szél kedvére az épületben.

A régi épület nyílászáróit már kicserélték, de áll már az új épület is. Fotó: S. Töttő Rita / Fejér Megyei Hírlap

A tornateremnek – ahol tánc- és kórusterem is helyet kap más egyéb foglalkoztató helyiség mellett – már a tetőszerkezete épül, s a belső terekkel is jól haladnak – tudtuk meg. Az apróbb nyílászáró munkálatok, mint az ablakok, ajtók kiékelése, szigetelése is megtörtént. – Még nagy munka lesz a homlokzat és a régi épület tetőszerkezetének megújítása, illetve az általunk csak „sóhajok hídjának” nevezett, ablakokból álló függőfolyosó tetejének a felújítása – tette hozzá az igazgató. Ezeket a munkálatokat azonban már nem a 891 millió forintos keretből oldják meg, hanem városi segítséggel – reménykedve abban, hogy a jelenleg a munkálatokat végző kivitelezőre bízhatják ezt a munkát is.

Az építkezés közben természetesen fel-felbukkantak váratlan, megoldandó helyzetek – mint például darabokra hullott csatornák, előre nem látható problémák is, melyeket szintén meg kell oldani építkezés közben. – A kivitelező azonban lelkiismeretesen halad, a tervek szerint 2022 májusára készülnek el – tette hozzá az igazgató. A régi és az új épületrész összeillesztése is zajlik, ám ez idő alatt az érintett mosdókat meg kellett szüntetni az iskolában. – Ez okoz némi fennakadást, más vizesblokkokra helyeződik a terhelés – mutatott rá Kneifel Imre, hozzátéve, reméli, hogy egy-két mosdó a következő hetekben végre újra megnyílik.

Vezető kép: S. Töttő Rita / Fejér Megyei Hírlap

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában