Szívbéli saját ünnep – Alcsútdobozon csendes zarándoklatot tartottak

A kicsiny társaság az alcsúti faluvégről indult, Lendvai Sándor lelkész mellett Tima János és Mészáros János Elek presbiterek álltak szilárd bástyaként, s a többiek, fiatalok, családok, édesanyák, testvérek Tóth Erika polgármesterrel közösen.

Az országszerte ismert énekművész, Mészáros János Elek a legszebb magyarra fordított és magyar szerzők által alkotott zsoltárokat énekelte végig a másfél órás úton, megszakítás nélkül. „Erős vár a mi Istenünk… Tebenned bíztunk eleitől fogva…” „Mint a szép híves patakra a szarvas kívánkozik…” – a magyar irodalom örökbecsű kincseivé váltak az idők során. Útépítés folyik a Vál-völgyben, a társaság a polgárőrök autós kíséretében lépkedett a felmart úton, a korán sötétedő estében tisztelettel kerülgették őket az autósok. A két templom harangja kondult a reformáció napja alkalmából, néhány ablakban mécses lángja fénylett. Mindenszentek és halottak napja előtt vagyunk.

Lendvai Sándor lelkész vezeti a két településrész egyházközségeit, amelyek közigazgatásilag ma már egybetartoznak, ám két templomuk is van az elődök jóvoltából. A lelkész nem titkolta, hithű reformátusként tenni kíván azért, hogy ne vegye át valamennyi ünnepünk helyét az amerikai és angolszász ünnepi és hitvilág. „Nem a tökfaragással van bajunk, hanem egy olyan ünneppel, amely a halál előtt rója le a tiszteletét. Hithősök, vértanúink, az őseink fontosnak tartották, életüket adták azért, hogy az Isten igéje saját anyanyelvükön, saját hazájukban jelen legyen. Nem adjuk ezért oda ezt az ünnepet valami másnak, legfőképpen nem a halálnak” – mondta határozott eltökéltséggel.

Luther Mártont, azaz Martin Luthert magyar néven emlegetjük, a világtörténelem és a keresztény világ egyik legnagyobb alakját olyannyira a magunkénak érezzük. 1517. október 31-én tűzte ki az Ágoston-rendi szerzetes a wittenbergi vártemplom kapujára kilencvenöt tételből álló kiáltványát az egyház megreformálása érdekében. A keresztény világ pedig örökre megváltozott ennek hatására.

A dobozi templomban Lendvai Sándor igehirdetéseit emlegetik a hívek – a karizmatikus lelkész ezúttal is az ünnephez méltó magasságokba vitte hallgatóságát. Szólt a mártír elődökről, az eretnekként, gályarabként hitükért a halált is elszenvedőkről, a magyar prédikátorokról. Szavai 21. századi látleletként késztethetnek szembenézésre – leginkább magunkkal. „Vallásszabadság van, amelyben több a szabadság, mint a vallás. A világ zajos, de a keresztyének némák. Pénz van, de hit kevés. Fejünk fölött templomtető, előttünk magyar Biblia, magyar istentisztelet hangzik, ajkainkon magyar énekek, szívünk előtt pedig zárt ajtó. Zárt ajtó előtt Jézus. Zárt ajtón kopogtat sebhelyes kéz. Az egyház te vagy és én vagyok. Nem több reformációra van szükség, hanem több hitre. Az igaz istentisztelet nem a templomban kezdődik el, hanem amikor kilépsz a templom ajtaján az életbe. Egy dolog mindig örök igazság marad. Az igaz ember hitből fog élni. Imádkozzatok!”