Óvjuk meg a Vértes kincseit!

A Vértes a Balatonfelvidék és Aggtelek mellett olyan spe­ciális tájegysége Magyarországnak, ami sokkal jobban ki van téve a klímaváltozás hatásainak. A Vértesi Natúrpark jó része az ország kontinentális éghajlatú területei közé tartozik, melyre az évi 550-600 mm körüli csapadékmennyiség jellemző. E csapadékmennyiség a klímazonális határa a zárt erdőtársulások kialakulásának. Amennyiben az egyébként is száraz szubmediterrán térségben a csapadékmennyiség csökken, úgy a zárt erdők „felnyílnak”, erdős puszták, karsztbokorerdők, nyílt tisztásokkal tarkított élőhelyek jönnek létre. A Vértes déli részén már jellemzően ezek uralják a tájat, ahol pedig már most ezek találhatók, ott a csapadék csökkenésével teljesen kopár eróziós felszínek alakulnak ki, és megnő a mediterrán tájakról ismert erdőtüzek pusztításának veszélye. Ez pedig az erdők eltűnéséhez vezethet.

A Vértesi Natúrpark Tanácsa – melynek tagjai a térség tizenhét településének polgármesterei – 2007-ben megfogalmazott térségi vízgazdálkodási projekteket, amely egységes, ugyanakkor az egyes térségekre lebontott terveket vázolt fel. – Tíz évvel később a tanács úgy határozott, hogy a klímavédelmi célok – erdő- és vízgazdálkodás, mezőgazdaság, településfejlesztés és -védelem – tekintetbe vételével készüljön egy, a Vértesre vonatkozó teljes klímavédelmi stratégia, amiből aztán az egyes érintett kistelepülések saját stratégiájukba is átemelhetnek részeket. Az átfogó tervek, ha minden igaz, jövő nyárra elkészülnek – mondta el Viszló Levente, aki szerint a vízháztartás olyan téma, ami mindenkit erősen érint, nem csak a Vértes térségében. Ezért szeretnének az egyes vértesi településeken olyan vízgazdálkodási mintaprojekteket megvalósítani – pl. tisztított szennyvízkezelés, késleltetett vízelvezetés, a víz kiegyenlítő hatásának szemléltetése, stb. – amelyeket jó gyakorlatként mások is átvehetnek.

Belevágtak a Vértes vízgyűjtő területeinek pontos feltérképezésébe is, ami Viszló szerint egyedi az országban, ám az utóbbi években lezajlott villámárvizek okán még fontosabb lenne ezeket a területeket ismerni és felkészíteni a víz okozta károk kivédésére. Érdemes tudni például, hogy a Vértesben a tájra jellemző repedezett dolomit kőzet átengedi a vizet, ezért felszíni patakok nincsenek. Viszont a felszín alatt hatalmas – egyesek szerint a legnagyobb közép-európai – édesvízkészlet található. A felszín alatti tárolók azonban fagy vagy hirtelen lezúduló nagy mennyiségű csapadék esetén nem tudják a vizet felvenni, ami oka lehet egy villámárvíznek is.

– A hirtelen lehulló nagy mennyiségű csapadék mellett a másik végletet az aszályos évek jelentik, amikor az éves csapadékmennyiség nem éri el a 300 mm-t sem. Ez amúgy a Vértesre ciklikusan jellemző. Ilyen volt pl. 1991, 2003, 2007, 2011. A kevés víz nagy része is elszivárog a mélybe, a mikroklíma még szárazabb lesz. Itt említeném meg, hogy a kevés felszíni csapadékvíz egy része a Vértesből a Velencei-tóba jut. Ha jut. De ez már egy másik téma, csak jelezni szeretném, hogy a Velencei-tó vízszintje mindig is az időjárásnak megfelelően változott, és arra is volt már példa, hogy teljesen kiszáradt – magyarázta Viszló.

A természetvédő ugyanakkor arra is rámutatott, hogy egyénileg is sokat tehetünk a kiegyensúlyozott vízháztartásért. Ha a családi házaknál hordóba gyűjtjük az esőcsatornán lezúduló vizet, a párolgó vízfelület mérsékelheti a légköri aszályt. Ha viszont sok eső esik le egyszerre, a hordóban felfogott vizet később – ha nem használjuk fel kerti öntözésre – szépen lassan kiengedve hozzájárulhatunk egy villámárvíz mérsékléséhez. Minél több háznál ott van a hordó, annál hatékonyabb a vízháztartás kiegyensúlyozása. A települések közösségének szerepe tehát hangsúlyos ebben a kérdésben. Emellett kiemelt feladatnak kellene lennie a lehetséges víztározásra alkalmas területek – tavak, víztározók, mocsarak, mocsárrétek, kisvizes élőhelyek – közpénzek felhasználásával történő téli és tavaszi feltöltése is. Az ilyen módon tárolt vizek egyfelől élővilágunk fennmaradását szolgálják, másfelől közvetlen környezetünk is élhetőbbé válik, a mezőgazdaság számára pedig kiegyenlítettebb gazdasági környezetet biztosít.

A vízgazdálkodás mellett a szakember az erdőgazdálkodás szerepére is kitért, amelyben véleménye szerint szintén azonnali szemléletváltásra lenne szükség.

– Egészen a háborúig kíméletes fakitermelés zajlott a Vértesben. A Merán-uradalomban vágtak ki fákat, ám az Esterházyak területén szinte csak vadászat folyt. Ez aztán megváltozott, és még ma is rengeteg fát termelnek ki az egyébként túlnyomórészt állami tulajdonban lévő erdőkben. Ez a társadalomnak amúgy egy forint hasznot sem hoz, ráadásul a faanyag is jóval kisebb szerepet játszik a mindennapjainkban. A tartós erdőborítottságú területeket azért kellene megőriznünk, mert azok szerepet játszanak víz körforgásában, a csapadék eloszlásában. Víz csak a tengerekből és az óceánokból származik. A leesett csapadékot az erdő párologtatja el, a keletkező felhőket a szél továbbviszi, így máshol is eshet az eső. A körforgás aztán kezdődik elölről – magyarázta a természetvédő.

Az erdőkkel kapcsolatos, fakitermelésre vonatkozó döntéseket a Vértesben, a Balatonfelvidéken és Aggteleken, ahol a csapadék miatt így is kétséges az erdők fennmaradása, most kell meghozni, mert lehet, hogy 5-10 év múlva már nem lesz miről dönteni – osztotta meg a véleményét lapunkkal Viszló Levente.